2024. május 11. - Ferenc

A fókuszban a római derbi

Szerdán hétközi fordulót rendeznek az olasz labdarúgó-bajnokságban, amelynek legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése a fővárosi derbi lesz a Róma és a Lazio között.
2007. október 30. kedd 14:49 - Hírextra

Mindkét csapat számára óriási jelentősége van a rangadónak, mert a "hazai" Farkasok a címvédő és listavezető Internazionalétól nem akarnak leszakadni, míg a "vendég" Sasoknak az élmezőnyhöz való felzárkózáshoz lenne elemi szükségük a három pont begyűjtésére.

A találkozó másik nagy kérdése a végeredmény mellett az, hogy Francesco Totti pályára lép-e a római csúcstalálkozón, hiszen egy hete megsérült a Sporting Lisboával vívott, hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen, így a hétvégi, AC Milan ellen idegenben megnyert rangadón nem is játszott.

Az éllovas Inter a Genoát, a Juventus az Empolit, a Fiorentina pedig a szezon során több meglepetéssel szolgáló SSC Napolit fogadja. A bajnokságban csak szenvedő, jelenleg 13. AC Milanra ismét nehezebb feladat vár, hiszen a Sampdoria vendége lesz.

Serie A, 10. forduló:
AS Roma-SS Lazio 20:30 ó
Atalanta-Cagliari 20:30
Fiorentina-SSC Napoli 20:30
Internazionale-Genoa 20:30
Juventus-Empoli 20:30
Palermo-Parma 20:30
Reggina-Livorno 20:30
Sampdoria-AC Milan 20:30
Siena-Catania 20:30
Udinese-Torino 20:30

Az állás:
1. Internazionale 9 17- 5 21 pont
2. AS Roma 9 20-12 18
3. Fiorentina 9 16- 7 17
4. Juventus 9 18-10 17
5. Udinese 9 10-11 15
6. SSC Napoli 9 17-11 14
7. Atalanta 9 11-10 14
8. Catania 9 8- 7 13
9. Palermo 9 11-11 13
10. Genoa 9 8- 8 13
11. Torino 9 11-11 11
12. Sampdoria 9 8- 9 11
13. AC Milan 9 13- 9 10
14. SS Lazio 9 9-12 10
15. Parma 9 10-16 9
16. Cagliari 9 8-13 8
17. Empoli 9 5-11 8
18. Siena 9 7-12 7
19. Reggina 9 5-14 5
20. Livorno 9 8-21 2

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását