2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szexért kínált kábítószert

Őrizetbe vett a rendőrség egy 30 éves tiszakanyári férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy idén fiatalkorúaknak részben anyagi, részben szexuális ellenszolgáltatásért kábítószert értékesített - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
2007. október 30. kedd 14:45 - Hírextra

A rendőrség három fiatalkorút, két 16 és egy 17 éves újszilvási lakost is meggyanúsított azzal, hogy kábítószert vettek az eladótól. Ők szabadlábon védekezhetnek - tartalmazza a rendőrség internetes honlapján olvasható közlemény.

A 30 éves férfi lakásán nagyobb mennyiségű kábítószergyanús anyagot, valamint egy számítógépet foglaltak le, amin - feltehetően fiatalkorúakról készült - pornográf felvételek találhatók.

A gyanúsítottakat a főváros több pontján még a szombaton fogták el, de a nyomozás során további két emberhez jutottak el, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kábítószert árultak. A 21 és 26 éves budapesti gyanúsítottakat hétfő délután fogták el. A gyanúsítottaknál tartott házkutatásoknál kábítószerrel szennyezett tárgyakat és kábítószergyanús anyagokat is találtak. Őket ugyancsak őrizetbe vette a rendőrség.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását