2024. április 19. - Emma

Nem hibrid lesz az új Honda NSX

Jelen állás szerint még két évet kell várni az új Honda NSX-re, a V10-es motorral szerelt sportkocsira, melynek mai szemmel irreális átlagfogyasztást írt elő a vezetőség. Ezek után meglepő, hogy a Honda mégsem hibrid megoldásban gondolkodik.
2007. október 29. hétfő 06:37 - Hírextra
Régóta húzódik már a Honda NSX sztorija, ám úgy tűnik, hogy jó ideig még mindig csak hírek érkeznek majd az autóról, maga a jármű nem. Azt már régóta tudni lehet, hogy az NSX - melyet várhatóan Acura márkanéven hoznak forgalomba - egy ötliteres V10-es benzinmotort fog kapni, amely kb. 500 lóerőre lesz képes. Emellett olyan információk is napvilágot láttak, hogy a vezetőség a kiemelkedő teljesítményszint mellett rendkívül alacsony fogyasztást követel meg, egy ekkora motortól irreálisnak tűnő 10 literes átlaggal lennének elégedettek.



Ezek után mindenki úgy gondolta, hogy az NSX hibrid lesz, mivel elektromotorok nélkül elérhetetlennek tartották ezt a célt, ám kiderült, hogy mégsem ez a helyzet. Takeo Fakui, a Honda vezérigazgatója cáfolta ezeket a pletykákat, állítása szerint a V10-es motor fejlesztése húzódik el ennyire, hibrid rendszerről azonban szó sincs, az NSX anélkül lesz - tudásához képest - környezetbarát.

A várhatóan alumíniumvázas, 2+2 üléses sportkocsi jelen állás szerint csak 2009-ben, a következő Tokiói Autószalonon mutatkozik be, tehát még jó sokat kell rá várni, ám az előzetes információk alapján érdemes lesz türelemmel lenni.
Forrás: A5.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását