2024. április 19. - Emma

Gyűlöletbeszéd: elfogadták a törvénymódosítást

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénymódosítást. A Polgári Törvénykönyvet (Ptk.) egészítették ki ide vonatkozó részekkel.
2007. október 29. hétfő 19:05 - Hírextra
A személyhez fűződő jog megsértésének számít ezentúl, ha valaki "faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra" tesz nyilvános "sértő megnyilvánulást". Jogi lépéseket lehet tenni akkor is, ha nem személy szerint ér valakit atrocitás, hanem általában azt a kisebbséget, amelyhez tartozónak vallja magát az illető.

Ha valaki nem akar személyesen bíróságra menni, a módosítás megengedi, hogy civil szervezetek kezdeményezzenek bírósági eljárást, igaz - ekkor a megítélt a kártérítést csak közhasznú célra lehet fordítani a sértett közösség érdekében, tehát sem a sértett, sem a képviseletet ellátó civil szervezet nem kaphatja meg.

Az eredeti javaslatot az Országgyűlés emberi jogi bizottsága kiegészítette azzal, hogy a törvényben meghatározott esetekben a jogsértéstől számított 90 napon belül indítható kereset, utána már nem.

A módosítással értelmezési problémát hárítanak el, amely eddig megakadályozhatta a gyűlöletbeszéd elleni eredményes fellépést. A módosítás nem visszamenőleges hatályú, tehát korábbi jogsértéseknél nem lehet alkalmazni.

A javaslatot a képviselők 184 igen, 131 nem szavazata mellett fogadta el hétfőn az Országgyűlés, 11-en tartózkodtak.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását