2024. április 20. - Tivadar

Megbüntették a köztévét

Burkolt reklám közlése miatt nyolcszázezer forintos bírsággal sújtotta a Magyar Televíziót (MTV), egy újabb esetben pedig hatósági vizsgálatot rendelt el a médiahatóság - tudható meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) napokban elfogadott határ
2007. október 26. péntek 15:50 - Hírextra
A döntésből csupán annyi derül ki, hogy június 30-án, a Nap-kelte című reggeli műsorban volt látható a kifogásolt műsorszám.

A másik (szintén a reggeli magazinnal kapcsolatos) esetben a gazdasági híradó szeptember 25-i és 27-i adásában az egyik pénzintézetről elhangzottakkal kapcsolatban vizsgálódik az ORTT - áll a határozatban.

A médiatörvény úgy fogalmaz: "burkolt, illetve tudatosan nem észlelhető reklám nem közölhető".
Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere szerint "sajnálatos, még inkább gépies, abszurd", ahogy a médiahatóság mechanikusan értelmezi az esetet.
Mint mondta, néhány héttel leköszönése után járt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány "egy másik uniformisban", egy utazási iroda képviseletében a stúdióban, és mesélt arról, milyen túrákat kínálnak.

A producer szerint mindennél ékesebben bizonyította, hogy az életben mindenki egyszer fent, egyszer lent van, s többet árult el Gergényi sorsáról, mintha végigkövették volna az előző hetét.
Gyárfás Tamás hangsúlyozta, az interjúért semmilyen ellentételezést nem kaptak, és ma is ugyanúgy készítenék el, "feltéve, hogy engedik".

Arra a kérdésre, hogy bíróságon támadják-e meg az ORTT döntését, a producer úgy nyilatkozott, peren kívül, a történtek "újraértékelésével" szeretnék rendezni a dolgot, "ha a hatóság erre kész".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását