2024. március 29. - Auguszta

Ellentétek a költségvetés körül

A 2008. évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájában az MSZP vezérszónoka azt hangsúlyozta csütörtökön a parlamentben: a javaslat egyszerre tesz eleget a költségvetési, a megélhetési és a társadalmi egyensúly megteremtése iránti igénynek.
2007. október 25. csütörtök 13:34 - Hírextra
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kiemelte, hogy a 2008-as költségvetési törvényjavaslat, miközben biztosítja, hogy a reáljövedelem, az életszínvonal ne csökkenjen, néhány kiemelt célra több pénzt tud fordítani. Kiemelt cél, szavai szerint, a nyugdíj, a gyermekes családok támogatása, a szociális ellátások, illetve az uniós pénzek felhasználásához a nemzeti források biztosítása. Az első három cél a társadalmi felzárkózást szolgálja, míg a negyedik a 2009-es növekedés alapját teremti meg - mondta a szocialista politikus.

Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a 2008. évi költségvetés kockázatai közül a vám- és adóbevételek túltervezését emelte ki, példaként említve az áfa-bevételek közel 8 százalékos emelését, miközben a kormány 4,5 százalékos inflációt tervez. Mint mondta, ugyancsak jelentős kockázatot hordoz a kormányzati ingatlanok értékesítése, ami 100 milliárd forintos tétel, valamint az egészségügyi reform fiskális hatása - tette hozzá. A Fidesz javaslatot tesz majd a költségvetésben meghatározott kiadási plafonra, a költségvetési tanács felállítására, valamint a működés és a felhalmozás szétválasztására az önkormányzatok gazdálkodásában - mondta az ellenzéki párt vezérszónoka.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását