2024. április 20. - Tivadar

Az SZDSZ lenyúlási kísérlete

Az SZDSZ "lenyúlási kísérletének" nevezte a több-biztosítós rendszer bevezetését Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa. "Ez az egészségügyi program, ez az egészségügyi több-biztosítós rendszer nem más, mint a Szabad Demokraták Szövetségének lenyúlási kísérl
2007. október 25. csütörtök 19:16 - Hírextra
Pesti Imre azt is mondta, hogy Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a biztosítók ügynökeként viselkedik, a magánbiztosítók érdekeit képviseli a magyar társadalommal szemben. Szerinte ugyanis a biztosítók valamennyi elvárása teljesült a kormány által elfogadott modellben, ami lehetővé teszi, hogy 50-100 milliárd forintért megszerezzék az 1.600 milliárd forintos Egészségügyi Alap feletti teljes rendelkezést, a teljes magyar egészségügy vagyont és adatvagyont, valamint a beszállító kapacitások feletti uralmat is. Mint mondta, szakmai vélemények szerint a biztosítók befektetéseiket 1-2 év alatt visszaszerezhetik.

Az ellenzéki képviselő közölte: a kormányzat és az SZDSZ közötti "tisztességtelen alku" eredményeképpen egy olyan több-biztosítós elképzelés jött létre, "amely nem magyar modell, hanem SZDSZ-modell". Emlékeztetett arra, hogy jelenleg Európában nyereségorientált üzleti biztosítási rendszer Szlovákiában és Hollandiában van, az előbbiben azonban megbukott a modell, az utóbbiban pedig 600 millió eurós veszteség keletkezett.

Mint mondta, a társadalom egyetértése és valós egyeztetések nélkül, egy rendkívül szerencsétlen alku eredményeként egy, a parlamenti küszöböt alig átlépő párt ráerőltette akaratát a nagyobbik koalíciós pártra és az egész parlamentre, és "ez a pici párt gyakorlatilag abban érdekelt, hogy a teljes magyar egészségügyi ellátást lenyúlja".

Szerinte a több-biztosítós rendszerben nem a gyógyítás lesz a központi kérdés, hanem a profit növelése, és az, hogy minél olcsóbb legyen az ellátás. Hozzátette: a modell bevezetésével nőnek majd a járulékok, és újabb 20-30 kórház bezárására lehet számítani.

Hangsúlyozta: a biztosítók a pénztárak igazgatóságaiban maradéktalanul érvényesíthetik akaratukat, befolyásolhatják a díjtételeket, az ellátásokat és a szolgáltatásokat, és az állam öt évig garantálja, hogy veszteség nélkül kiszállhatnak a pénztárakból.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását