2024. május 6. - Ivett, Frida

Tíz éves az iskola

Fennállásának tízéves évfordulóját ünnepli a keszthelyi japán-magyar Életfa Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola, ahol a távol-keleti alapítók is részt vesznek a kétnapos ünnepségen - tájékoztatta az MTI-t szerdán az iskola igazgatója.
2007. október 24. szerda 16:56 - Hírextra

Móroczné Komáromi Gyöngyi elmondta: egy évtizeddel ezelőtt gyakorlatilag ajándékba kapták az intézményt Japánból, ahol hosszú évtizedek óta nagy jelentőséget tulajdonítanak a művészetek oktatásának. A korábban csak óvodaként működő keszthelyi intézményt egy Kodály-módszerrel tanító tokiói zeneiskola tulajdonosának kezdeményezésére egészítették ki iskolával. Az alapító, Okuma Nobuko Japánban folytatott gyűjtést, ezekből az adományokból épült meg és indult el a Balaton-parti város alapítványi iskolája.

A japán-magyar Életfa Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolába jelenleg 44 tanuló jár. A gyerekek nevelésében, oktatásában a nyitottságot, a világ sokszínű befogadására való törekvést állították a középpontba - részletezte az igazgató. Pedagógiai módszerük során projekt-oktatással tanítanak, vagyis a világ jelenségeit sokoldalúan próbálják megismertetni a gyerekekkel, megpróbálva integrálni és nem szétválasztani a különböző tudományterületeket.

A keszthelyi iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a Japánban mélyen gyökerező magatartáskultúra megismertetésére. A gyerekek haikut, japán verseket is tanulnak, megismerik a kimonó hagyományait és japán gyerekjátékokkal is foglalkoznak.

Móroczné Komáromi Gyöngyi elmondta még: alapítójuk tokiói zeneiskolájában igen magas szinten ápolják a Kodály-módszerre épülő zeneoktatást. A keszthelyi intézmény oktatásában is nagy szerepe van a művészeteknek, elsősorban a zenének.

Az iskola fennállásának jubileumát Okuma Nobuko és más japán alapítók jelenlétében ünneplik meg Keszthelyen. Szerdán a japán és a magyar kultúra közös és eltérő vonásait mutatták be, csütörtökön pedig hagyományos japán teaszertartással és Kodály Zoltán előtt tisztelgő hangversennyel emlékeznek meg a tízéves évfordulóról.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását