2024. április 19. - Emma

Tegnap zárt a VersFesztivál

Vasárnap délután 5 órakor díjkiosztó gálával és a Sziámi Zenekar rendhagyó koncertjével ér véget a 9. Kaleidoszkóp Nemzetközi VersFesztivál. A Merlin Színházban hétfő óta tartó maratoni versenyprogramban kilenc ország legjobb versmondói mutatkoztak be a k
2007. október 23. kedd 13:32 - Hírextra
A VersFesztiválon eddig csaknem ötezer néző fordult meg - vonta meg a gyorsmérleget vasárnap délelőtt Lutter Imre. A fesztiváligazgató érdeklődésünkre elmondta: négyszáz előadótól 23 előadóest, 18 vers- és világzenei koncert, 37 performance, valamint 6 mozgásszínházi előadás, köztük csaknem húsz premier várta a közönséget a rendezvény ideje alatt.

A szombati napon mutatta be a békécsabai Féling Színház társulata az Übü király című előadást. A fesztiváligazgató és a versenyprogram egyik zsűritagja, Szűcs Katalin Ágnes állítása szerint tíz perccel az előadás kezdete után a közönség és a zsűri is kivonult a darabról. A Független Hírügynökséget megkereste Steinwender József, a Féling Színház vezetője, aki elmondta: a fesztiváligazgató és a zsűritag valótlant állított. A társulatvezető szerint: „Valójában két idősebb hölgy távozott az előadás első öt percében, a közönség minden további tagja az előadás végéig a teremben maradt, és saját bevallásuk szerint jól szórakozott.” A társulatvezető hozzátette: Mivel a hölgy öt percet sem töltött az előadáson, így az állításában megfogalmazott tényeket nem állt módjában megtapasztalni, ezért nyilatkozata minden valóságalapot nélkülöz.”

Vasárnap délután már nem színházi előadás, hanem könyvbemutató várja a közönséget a Merlin Színházban. Három órától mutatják be a Kaleidoszkóp VersFesztivál tizedik kötetét. A jubileumi könyvbemutatón Németh Kristóf tallóz a hazai és határon túli egyetemisták és főiskolások verseiből, prózáiból, műfordításaiból. Lutter Imre elmondta: húsz, ma már ismert költő és szintén húsz, egyelőre még szárnyait bontogató fiatal művész kapott bemutatkozási lehetőséget a kötetben. A zenés könyvbemutatón a tavaly Kaleidoszkóp-díjat kapott Metaflóra együttes működik közre.

Délután 5-kor kezdődik a Versfesztivál Díjkiosztó Gálaestje. A nyilvános televíziós felvétellel egybekötött díjkiosztón a versmondó verseny legjobb előadói mellett fellép többek között Schmidt Vera, Bíró Eszter, Szorcsik Viki, Kori, Kinizsi Ottó, Kárász Eszter, Bakos-Kiss Gábor, Turczi István, Solténszky Tibor, Kiss László és maga a fesztiváligazgató, Lutter Imre is.

Közép-Európa legnagyobb nemzetközi pódiumművészeti és színjátékos seregszemléjét este 8-kor a Sziámi zenekar koncertje zárja, Karafiáth Orsolya vendégszereplésével.

Átadták aVersFesztivál díjait - 87 éves díjazottja is volt a versünnepnek

Vasárnap este adták át a Merlin Színházban a 9. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál elismeréseit. Kaleidoszkóp-díjban részesült mások mellett Fekete Ágnes, Nemes Levente, Gál Tamás és a NeoFolk együttes. Magiszter különdíjat kapott a 87 éves Mihályi Jánosné. A zsűri összesen 8 millió forint értékben osztott szét elismeréseket a fesztivál legjobbnak ítélt előadói között.

A kilencedik alkalommal, október 15-és 21-e között megrendezett Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválon 337 előadó lépett színpadra a Merlin Színházban. 94 nagyprodukciót, és 130 egyéni verselőadást kísérhetett figyelemmel a közönség és a zsűri. A maratoni versfesztiválon 23 előadóest, 18 vers-és világzenei koncert, 37 performance, valamint 6 mozgásszínházi előadás várta a nézőket. A szervezők 16 külföldi (idegen nyelvű), illetve határon túli (magyar nyelvű) előadást láttak vendégül. Összesen 1180 vers hangzott el az egy hét során.

A versmondók versenye mellett tehát, a mozgás-és utcaszínházi előadások, az énekelt-és megzenésített versek, valamint a világzenei produkciók is versengtnek egymással. A Vidám Művek Fesztiválján pedig a zsűri az igényesen szórakoztató darabokat vette górcső alá.

A Versmondó Szalon idei fődíjasa Fekete Ágnes. A VersZenék kategóriában Kaleidoszkóp-díjban részesült a NeoFolk együttes, valamint Nemes Levente előadóművész. A hivatásos művészek -Pódiumi Estek Fesztiválja győztesei Gál Tamás, valamint Szauter Dominika és Jankovics Anna. A Pódiumi Estek Fesztiválján a nem hivatásos művészek kategóriában a Tett Quartett részesült Kaleidoszkóp-díjban. Szintén fesztivál fődíjjal térhetett haza a sepsziszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, mozgásszínházi produkciójukért.

A VersFesztivál könyvsorozatának Kaleidoszkóp-díját két fiatal szerző, Debreczeni Boglárka és Pelesek Dóra vehette át. Értékes különdíjban részesült a balatonszemesi ALT csoport, a Kosbor együttes, valamint a Mámor együttes. A Versfesztivál "korelnöke" a 87 éves Mihályi Jánosné Magiszter-különdíjban részesült. Lutter Imre fesztiváligazgató érdeklődésünkre elmondta, Mihályi Jánosné "vérbeli profi", bár elmúlt hetvenesztendős, amikor versmondással kezdett el foglalkozni.

A fesztivál vendége volt ebben az évben a teljesség igénye nélkül a Palya Bea Quintett, Mácsai Pál és Huzella Péter, Jordán Tamás és Sebő Ferenc, Czeizel Gábor három rendezésével, és Kádek Heny. A fesztiválzáró gálaesten Müller Péter Sziámi és zenekara, valamint Karafiáth Orsolya, költő lépett fel a Merlin Színházban.

A Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválon több mint hatezer látogató fordult meg október 15-és 21- e között a Merlin Színházban. Lutter Imre fesztiváligazgató a Független Hírügynökségnek elmondta, ezzel nézőcsúcsot állítottak fel, eddig még soha ennyien nem voltak kíváncsiak a rendezvényre. Tavaly négyezer nézője volt a versmaratonnak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását