2024. április 18. - Andrea, Ilma

Megfigyelik a rendőröket

Megfigyelő szolgálatot indít a Civil Jogász Bizottság (CJB) és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány (NJA), hogy ne fordulhassanak elő a tavaly október 23-aihoz hasonló események. Ezt Morvai Krisztina, a CJB társelnöke jelentette be a két szervezet hétfői budapest
2007. október 22. hétfő 16:00 - Hírextra


A megfigyelő szolgálat már hétfőn megkezdi működését. Morvai Krisztina elmondása szerint körülbelül 80 jogász segíti munkájukat. Munkatársaik egy központi irodában fogadják a befutó információkat, amelyeket elemeznek, és ha kell, az illetékes szervekhez fordulnak. Egyúttal figyelik és elemzik azoknak a közterületi kameráknak a felvételeit is, amelyek az interneten keresztül nyomon követhetőek. A megfigyelő szolgálat felhívását feltették az internetre is, és külföldieket is, elsősorban idegenbe szakadt magyarokat várnak, akik munkájukat segítik majd, a tömegben elvegyülve, október 23-án. Ezek a magyar származású külföldi állampolgárok Morvai Krisztina elmondása szerint a külképviseleteken jelzik, hogy itt tartózkodnak.

"Követeljük, hogy a legfőbb ügyész szűntesse meg az összes koncepciós eljárás alá vont személy elleni eljárást" - tette hozzá a társelnök.

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának ügyvezetője ezt azzal egészítette ki, hogy jelenleg körülbelül 70 ember képviseletét látják el a tavaly szeptember-októberi események kapcsán. "Azok közül, akiket mentesítettek a jogkövetkezmények alól, vagy egyszerűen csak megsérültek a helyszínen, egyelőre senki sem kapott egyetlen fillér kártérítést sem" - mondta a jogász. Néhány igényt már peresítettek, de több rendőri szervet is peren kívüli egyezségre kértek fel és felhívták Bencze József országos rendőrfőkapitány figyelmét, hogy támogassa kezdeményezésüket.

Az ügyvéd érvelésében a római egyezmény gyülekezési jogról szóló cikkelyére, illetve az úgynevezett Bukta és társai által Magyarország ellen indított per strasbourgi bírósági véleményezésére hivatkozott. Szerinte ezek értelmezésével kell alkalmazni a hazai jogszabályokat, ezért a bejelentés elmulasztására hivatkozva jogszerűtlen feloszlatni egy tűntetést, ha az megtartja békés jellegét.
Völgyei Miklós, a Civil Jogász Bizottság másik társelnöke egyúttal bejelentette, hogy legkésőbb december 10-ig, az Emberi Jogok Napjáig, büntetőfeljelentést tesznek az úgynevezett Papp-jelentésben elmarasztalt rendőri vezetők ellen, mert a felelősség megállapítása eddig mindig megállt a "kisrendőrök" szintjén. A feljelentésben Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány kivételével viszont senkit nem nevesítenek külön. Elmondása szerint erre nincs szükség, mert a jelentés közokirat és hivatalból el kell járni ebben az ügyben.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását