2024. május 9. - Gergely

Szalontüdő Zágrábban

Szirmai Márton Szalontüdő című rövidfilmje, amely elnyerte a Magyar filmkritikusok díját, indul az V. Zágrábi Filmfesztiválon, amely vasárnap kezdődik és egy hétig tart a horvát fővárosban.
2007. október 19. péntek 08:46 - Hírextra

A Vecernji List című napilap beszámolója szerint ebben az évben 40 elsőfilmes alkotását mutatják be. A filmmustrára a világ 30 országából érkeznek alkotások.

A főprogramban 11 játék-, 15 rövid- és 14 dokumentumfilm versenyez, köztük van Srdjan Golubovic fiatal szerb rendező Csapda című alkotása is, amely magyar koprodukcióban készült.

Láthatják majd az érdeklődők a Bob Dylan amerikai énekesről készült életrajzfilmet és Christian Mungiu román rendező filmjét, a 4 hónap, 3 hét és 2 nap címűt is, amely Cannes-ban idén elnyerte az Arany Pálmát.

A Klub 100 című szekcióban olyan alkotásokat mutatnak be, amelyeket tavaly vagy idén vetítettek a készítő országban, és amelyeknek legalább 100 ezer nézője volt. Itt szerepel Goda Krisztina Szabadság, szerelem című mozija, amely az 1956-os magyar felkelésről és szabadságharcról szól. Ebben a programban izlandi, belga, svájci és finn alkotásokat is láthatnak az érdeklődők.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását