2024. május 10. - Ármin, Pálma

Fidesz-program készül a szegénység ellen

A szegénység kezelésére szolgáló programot dolgoz ki a Fidesz a Kisgazda Polgári Szövetséggel, valamint több civil szervezettel közösen; ez a Fidesz készülő programjának részét képezi majd - mondta Iván László, a legnagyobb ellenzéki párt szegénységügyi m
2007. október 19. péntek 13:22 - Hírextra

Egy szociális és egy idősügyi charta részét képezi a Navracsics Tibor frakcióvezető irányításával készülő Fidesz-programnak - közölte Iván László sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, a Fidesz kormányra kerülése esetén e két dokumentum alapját képezi majd egy új szociális törvénynek is.
A fideszes parlamenti képviselő elmondta: a kidolgozásban a Fidesz munkacsoportjai mellett rész vesz a Kisgazda Polgári Szövetség, a Professzorok Batthyány Köre, a fideszes polgármesterek, valamint más civil szervezetek is.

Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta, a szegénység és az úgynevezett mélyszegénység napjainkban jelentős mértékben tapasztalható a falvakban, a tanyákon, ezért kívánnak aktívan bekapcsolódni a szegénység kezelését célzó munkába. Hozzátette: a programalkotás folyamatában a megelőzést kívánják előtérbe helyezni, így a munkalehetőség biztosítását, a paraszti rétegek számára az életpálya lehetőség felmutatását.

A kisgazda politikus szerint eddig egyik nagy pártnak sem voltak fontosak a nagyon szegény emberek, akiknek aránya Magyarországon a népesség 12-15 százaléka körül van, és ez a réteg nem tartozik az aktív szavazók körébe a választások idején.

Az elképzelések szerint - akárcsak az 1930-as években - egyetemisták részvételével szervezik meg az úgynevezett vidékjáró csoportokat, amelyek feltérképezik, hol a legnagyobb a baj, hol kell leginkább segíteni.

A Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja alkalmával a közelmúltban megjelent adatok szerint Magyarország a szegénység mértékének és mélységének mutatói alapján az Európai Unió tagországai között a középmezőny alján foglal helyet.

Idehaza a szegénység leginkább a gyerekeket, a nagycsaládosokat, az időseket, a romákat és a munkanélkülieket érinti; a nincstelen hajléktalanok száma mintegy harmincezer. A felmérések szerint 2,2 millió gyermek közül 430 ezren nagyon szegénynek tekinthetők. A szegénység valamilyen formában mintegy 750 ezer gyereket érint ma Magyarországon.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását