2024. április 19. - Emma

A pártok megemlékezése, állami ünnepségek

Minden parlamenti párt szervez megemlékezést október 23. alkalmából, és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részt vesz az 1956-os forradalom évfordulójának állami ünnepségein.
2007. október 17. szerda 18:19 - Hírextra

kormányfő október 22-én részt vesz és beszédet mond az ünnepi gálán az Operaházban, október 23-án ott lesz a Kossuth téri zászlófelvonáson, majd a koszorúzáson a Vértanúk terén, illetve az 56-osok terén. Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint a kormány nem számol azzal, hogy a miniszterelnök lemondaná a részvételt bármelyik október 23-i ünnepi rendezvényen az esetleges tüntetések miatt.
Daróczi Dávid hangsúlyozta, hogy a kormánynak két fontos szempontja van: az egyik, hogy méltó módon lehessen megemlékezni október 23-ról, a másik, hogy ne fordulhasson elő az, ami tavaly.
A Fidesz és a KDNP nagygyűlése október 23-án délután három órakor kezdődik az Astoriánál, a két ellenzéki párt tavalyi rendezvényhez hasonlóan. Itt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mond beszédet.
Az MSZP október 22-én Kaposváron tart emlékkonferenciát, amelyen Hiller István, az MSZP alelnöke vesz részt. A szocialisták ezt követően Nagy Imre kaposvári szülőházánál koszorúznak.

Az SZDSZ október 23-án a Rákoskeresztúri Köztemető 301. parcellájában délután egy órakor várja a megemlékezőket. Az MDF szintén a 301-es parcellánál emlékezik 11.30-kor, majd este hét órakor Dávid Ibolya pártelnök a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben mond emlékező beszédet.

Az állami megemlékezések már október 20-tól kezdődnek, ezen a napon nyílik meg az 56-osok terén az óriásplakát-kiállítás, amelynek keretében magyar alkotók 1956 október 23-i eseményeket feldolgozó képregényei lesznek láthatók. Szintén ezen a napon kezdik meg működésüket az 56-osok terén, a József körúton, a Kossuth téren és a Gellért téren az információs emlékpontok.

Október 23-án a hagyományoknak megfelelően az állami lobogó ünnepi felvonásával kezdődnek a megemlékezések a Kossuth téren, majd a közjogi méltóságok virágot helyeznek el a Nagy Imre szobornál a Vértanúk terén, illetve az 56-osok terén. Az utóbbi helyszínen aznap este ünnepi műsorral egybekötött megemlékezés lesz a tavaly felavatott emlékműnél. Október 25-én gyertyás megemlékezésen róhatják tiszteletüket a parlamenti sortűz áldozataira emlékezők a Kossuth téren.

November 4-én pedig - a nemzeti gyásznapon - katonai tiszteletadás mellett koszorúzással emlékeznek az áldozatokra a közjogi méltóságok a Hősök terén.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását