2024. október 10. - Gedeon

Honatyák előnyben?

Heves vitát váltott ki a brit parlament tízezer fős személyzete és a képviselők között, illetve a honatyák sorain belül is az az új szabályozás, amelynek értelmében az utóbbiak előnyt élveznek az éttermi kiszolgálásban, az illemhelyeken és a lifteknél.
2007. október 16. kedd 21:45 - Hírextra

A parlament díszruhás ceremóniamestere, Peter Grant Peterkin által bejelentett szabály felháborodást keltett a brit honatyák számára dolgozó titkárok és adminisztrátorok, technikai és egyéb beosztottak mintegy tízezer fős seregében. Kevin Flack, a parlamenti személyzet szakszervezetének egyik képviselője kijelentette: "Az embereket legalább annyira sokkolta maga az intézkedés, mint az a magatartás, amelyet tükröz."

Az alkalmazottak szerint a brit parlament így meglehetősen antidemokratikusnak tűnhet.

A parlament igazgatási bizottságában részt vevő képviselők támogatták az új előnyszabályt, amelyre elektronikus postán továbbított emlékeztetőn és külön táblákon hívják fel a személyzet figyelmét.

Kevin Flack szerint azonban "miközben a parlament azt hangoztatja, hogy alkalmazkodni kíván a modern világhoz, ez az intézkedés inkább visszalépést jelent a múltba".

A parlamenti személyzet álláspontja mellett sorakozott fel Lambit Opik képviselő, aki 67 társát is mozgósította a sorelőzési szabályozással szemben. "Vannak érdemei az egyenlőségnek is" - olvasható a 68 honatya által aláírt dokumentumban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását