2024. április 16. - Csongor

Saját barátnőjét ette meg az író?

Emberevéssel gyanúsítanak egy regényírót, mert lakásában megtalálták barátnője feldarabolt, fogyasztásra előkészített holttestét - jelentette be a mexikóvárosi ügyészség.
2007. október 12. péntek 18:40 - Hírextra

José Luis Calva éppen a Kannibalisztikus ösztönök című új kötetén dolgozott és menekülni próbált, amikor megjelentek nála a rendőrök. Azért keresték fel, mert egy lakossági bejelentés szerint napok óta senki sem látta a barátnőjét.

A horrorszerzőt a közelben elütötte egy autó. Kórházba került és letartóztatták. Az ügyészség szóvivője szerint még nincs kihallgatható állapotban, viszont annyit már elmondott, hogy ugyan megfőzte a nő hullájának egyes részeit, de nem evett belőlük.

A 30 éves asszony felsőtestét egy szekrényben találták meg a rendőrök, egyik lábát pedig a hűtőben, és csontokra bukkantak egy müzlisdobozban. A konyhaasztalon főtt hússal rakott tányérok voltak. A kéziratot lefoglalták.

A 40 éves férfit kannibalizmussal gyanúsítják. A nyomozóhatóság szerint köze lehet további két nő halálához. Az egyik áldozat megcsonkított holttestét idén áprilisban találták meg, a másik asszony maradványai még 2004-ben kerültek elő, ugyancsak darabokban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását