2024. május 11. - Ferenc

MSZP: nem maradt sok nyitott kérdés

A szocialista és a szabad demokrata frakció lényegében megállapodott azokról az indítványokról, amelyek Gyurcsány Ferenc hét pontja alapján készülnek, ezek finomításáról még szombaton tárgyal az MSZP képviselőcsoportja - tudta meg a miniszterelnökhöz köze
2007. október 12. péntek 21:01 - Hírextra

 Az MTI úgy tudja, pénteken délelőtt még tartottak egy utolsó egyeztetést a koalíció és a kormány vezetői, amelyen Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető, Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Draskovics Tibor az államreformért felelős tárca nélküli miniszter, valamint Gyurcsány Ferenc kormányfő vett részt.

A távirati iroda információi szerint egyetlen nyitott kérdés van, a civil szervezetek szabályozása: nagyon nehezen definiálható ugyanis a független civil szervezet fogalma. Ennek meghatározásával akarják megakadályozni, hogy - ahogy egy, az MTI-nek nyilatkozó frakciótag mondta - civil köntösbe bújtatott, pártokhoz közel álló szervezetek jussanak állami támogatáshoz.

Az indítványok közé bekerülhet olyan is, amelyet a Fidesz kezdeményezett, például a kormánytagok átláthatóságára vonatkozó kezdeményezés - tudta meg az MTI.

A távirati irodának név nélkül nyilatkozó frakciótagok szerint minden kérdésben megállapodik a képviselőcsoport. Lehet ugyan éles vita, de mindannyian tudjuk, szükséges dolgokról van szó a hét pontban - mondta egy vidéki képviselő.

Mások szerint lehet ugyan éles vitára számítani, de a múlt keddi frakcióüléshez hasonló feszültség nem várható. Akkor az okozta a problémát, hogy "derült égből villámcsapásként" érte a képviselőket a miniszterelnöki bejelentés, illetve sokan azt gondolták, rögtön le kell mondani a képviselőségről vagy a polgármesterségről - mondta egy frakciótag.

Egyesek szerint vitát válthat még ki az összeférhetetlenség kérdése, de több, polgármesterként dolgozó képviselő is azt mondta, el tudnák fogadni, ha a szabályozás legkorábban 2010-től, vagy 2014-től lépne életbe. Volt, aki az utóbbi elképzelést "kissé puhább" javaslatnak nevezte.

Ez a javaslat a hatalmi ágak szétválasztásáról szól, illetve arról, el tud-e látni valaki egyszerre két ilyen tisztséget - magyarázta az egyik képviselő.

Az MSZP szombati frakcióülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tart bevezetőt, majd az egyes javaslatokat kidolgozó munkacsoportok vezetői ismertetik a frakció elképzeléseit. Ezt követi a róluk szóló vita.

Gyurcsány Ferenc október 1-jén jelentette be a közélet megtisztítását célzó javaslatait. Hét pontból álló javaslata tartalmazza az új és szigorúbb párt- és kampányfinanszírozási törvény megalkotását, a pártok ifjúsági szervezetei "felemás helyzetének" megszüntetését. Ezen túlmenően nem kapnának állami támogatást a pártpolitikában részt vevő civil szervezetek, szigorú összeférhetetlenségi törvényt alkotnának a pályázatok elbírálása esetében, a magasabb beosztású köztisztviselőknek kötelezővé tennék a vagyonosodási vizsgálatot, bevezetnék a főállású országgyűlési képviselőség intézményét, illetve átlátható és ellenőrizhető képviselői jövedelmek lennének.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását