2024. május 12. - Pongrác

Koalíciós egyeztetés

A kormánypárti frakcióvezetők konstruktívnak minősítették a csütörtök délutáni fővárosi MSZP-SZDSZ koalíciós egyeztetést, amely augusztus óta húzódott.
2007. október 12. péntek 06:59 - Hírextra

John Emese (SZDSZ) elmondta, hogy a koalíciós megállapodással, az ebben szereplő 40 pont végrehajtásával érdemben nem foglalkoztak. A főpolgármester az egyórás megbeszélés elején röviden értékelte helyetteseit, akiknek munkájáról pozitívan szólt. Hozzátette, hogy a találkozó egyetlen konkrétumaként határoztak a főváros és a kormány közötti találkozó előkészítéséről, amelyen az úgynevezett Budapest Szerződést tekinteték át.

A megbeszélésen foglalkoztak a kormánypárti koalíció egy fős önkormányzati többségével. Bőhm András korábbi SZDSZ-frakcióvezetőnek a 168 óra című lapban megjelent nyilatkozata azonban nem került szóba. Az interjúban a politikus bírálta a főpolgármester munkastílusát, aggodalmaskodott az SZDSZ jövőjéért, s felvetette, hogy egy fős többség mellett nem folytatható tovább az eddigi városvezetési gyakorlat.

A főpolgármester és a koalíciós felek álláspontja szerint az egyfős többség ellenére eddig minden olyan fontos kérdést meg tudtak szavazni, amit terveztek. Tisztában vannak azonban azzal, hogy a koalíció sikeréhez szükség van minden kormánypárti szavazatra - jegyezte meg John Emese.
Steiner Pál (MSZP) elmondta, hogy a főpolgármester felkérte őt, úgy is mint szerdán kinevezett miniszterelnöki megbízottat arra, hogy készítse elő a kormányzati szereplők és a főváros tanácskozását, a Budapest Szerződés értékelését.

Az egyeztetésen megállapították, hogy a koalíció a felmerült működési problémák ellenére működött, s ellátta városvezetési feladatát - jegyezte meg a frakcióvezető.

Steiner Pál közöltre, hogy az MSZP egy problémajegyzéket adott át, amire a két hét múlva várható újabb egyeztetésen ad választ az SZDSZ. Egyetértettek a felek abban is, hogy a Koalíciós Egyeztető Tanács egy rendkívül fontos politikai fórum, amelynek működését a koalíciós szerződésben foglaltaknak megfelelően kéthavonta rendszeressé kell tenni.

A szocialisták a jegyzékben a Koalíciós Egyeztető Tanács rendszeres működése mellett technikai jellegű szerződésmódosításokat, illetve a koalíciós szerződésben rögzítettek végrehajtását szorgalmazzák. A frakcióvezető példaként említette, hogy a szerződés szerint idén március végéig át kellett volna szervezni a főpolgármesteri hivatalt, ez azonban nem történt meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását