2024. július 23. - Lenke

Segítenek a menekülteknek

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány felkarolja a kubai politikai menekülteket - tájékoztatta az MTI-t kedden telefonon Kató Ernő, a szervezet fejlesztési igazgatója. A 28 fős csoport zömében egyedülálló felnőtt férfiakból áll, de kisebb részben találh
2007. október 9. kedd 18:08 - Hírextra

Az USA egy éven keresztül fizeti a kubaiak magyarországi költségeit, amelyből a szeretetszolgálat fedezi tevékenységét - közölte Kató Ernő, amellyel kapcsolatban megfogalmazta: "A pénz fontos, de nem minden."

A kubai menekültek az USA guantanamo-i támaszpontján közel három évet töltöttek el, miután nem sikerült nekik Kubából USA-ba átszökniük - jegyezte meg a szeretetszolgálat fejlesztési igazgatója.
A nemzetbiztonsági szolgálatok neve elhallgatását kérő illetékese a távirati iroda kérdésére azt mondta, hogy a kubaiak védelme érdekében - a rendőrséggel és a bevándorlási hatósággal együtt - figyelemmel kísérnek mindes esetleges fenyegetést.

A szeretetszolgálat integrációs programjának egyik fontos célja a kubaiakkal kapcsolatban, hogy segítsék őket munkába állni - hívta fel a figyelmet Kató Ernő. Az egész programnak azonban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a felelős kormányzati végrehajtó szerve - mondta.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) az USA Népegészségügyi Menekült és Migráns Kormányhivatalának végrehajtó partnereként kapcsolódik be a munkába - folytatta.
A Baptista Szeretetszolgálat az integrációt elősegítő karitatív szervezet, amely bútorokkal, háztartási gépekkel felszerelt otthont biztosít számukra, de ruházatukról, élelmezésükről, higiénés felszerelésükről is gondoskodik - tette hozzá.

Az első 2-3 hétben a széles nyilvánosság elől elzártan élnek majd a kubai csoport tagjai, ekkor ugyanis az okmányok és igazolványok beszerzése zajlik a politikai menekült státuszuknak megfelelően, de már ekkor elkezdődik a lelki gondozásuk is - fejtette ki.

Kató Ernő szólt arról, hogy spanyolul tudó baptista lelkészek és szociális munkások segítségével, valamint más felekezetű önkéntesekkel három hónapos magyar nyelvi és kulturális kurzust tartanak, amelynek keretében megismerkednek többek között Magyarország szokásaival, ünnepeivel.
A fejlesztési igazgató megemlítette, hogy a jelenlegi, nyugati színvonalat megütő, frissen festett, televízióval ellátott szállásukon 3 ágyas szobák találhatók, illetve a családok létszámától függően helyeznek el plusz fekhelyeket.

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány szerződése a kubaiakkal kapcsolatban 2008. október 31-ig tart, azaz addig, amíg az USA viseli a költségeket.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását