2024. május 9. - Gergely

Suchman a Balatonról

A Balaton élővilágáért és ökológiai egyensúlyáért nem felelhet egy privatizálhatóvá vált társaság, a halászati jogot egy szakmai szervezetnek kell megkapnia a jövőben a Balatoni Halászati Zrt. helyett mondta Suchman Tamás.
2007. október 5. péntek 17:57 - Hírextra

Suchman Tamás szerint a Balatonnál ökológiai feladatokat is magában foglaló halászati jog gyakorlására a területileg illetékes Balatoni Nemzeti Park Igazgatósága lenne a legmegfelelőbb szervezet. Jelenleg még keresik azt a jogi megoldást, amely lehetővé tenné a tihanyi limnológiai kutatóintézet és a horgászok érdekvédelmi szervezetének bevonását is ebbe a munkába - tette hozzá.
A kezdeményezés szerint a jövőben a nemzeti park kizárólag szakmai alapokon határozná meg, milyen tevékenységre van szükség a tóban - mondta a BFT elnöke. Hozzátette, a nonprofit tevékenységnek a finanszírozását nyilvánvalóan az államnak kell állnia, ezt nem lehet elvárni egy profitorientált halászati társaságtól.

Bóka István, a Balatoni Szövetség alelnöke, Balatonfüred polgármestere támogatandónak találta a kezdeményezést azzal a feltétellel, hogy pontos tanulmány készül, miképpen finanszírozható egy olyan nem profittermelő tevékenység, amit tisztán ökológiai szemlétet alapján folytatnak majd a Balatonnál.

Suchman Tamás elmondta azt is, hogy még tartanak a kormányzati egyeztetések a balatoni hajózás privatizálásáról.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását