2024. május 6. - Ivett, Frida

Folytatódik a Café-botrány

A Fidesz gyanúja szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv kommunikációs pályázatát két olyan cég nyerte meg, amelyek kapcsolatban vannak Bajnai Gordon miniszter korábbi munkahelyével, a Wallis-csoporttal - mondta a párt alelnöke pénteki sajtótájékoztat
2007. október 5. péntek 13:45 - Hírextra

Pelczné Gáll Ildikó közölte: információik szerint két olyan cég került ki győztesként az Új Magyarország Fejlesztési Terv kétéves kommunikációját szervező és lebonyolító közbeszerzési pályázatán, amelyek a Hajdú-Bét botrány kapcsán váltak ismertté.

A politikus arra emlékeztetett: a Café PR Kft.-nek szerepe volt a gazdák átverésében, hiszen a kommunikációs cégnek kellett a gazdákat meggyőzni arról, hogy a számukra rossz megoldást is elfogadják. Az akkori események következményeiről a politikus azt mondta: milliárdos kifizetetlen számlák maradtak hátra, s családi tragédiák történtek.

A másik most nyertes céggel, a Café Reklám Kft.-vel kapcsolatban Pelczné Gáll Ildikó elmondta: ennek a cégnek a felügyelő bizottsági tagja az a Nagy György, aki a Hajdú-Bét igazgatósági tagja is volt.

Közölte: cégbírósági adatokból tudható, hogy e két cég székhelye a fővárosban a Váci út 141. szám alatt van, ami megegyezik a Wallis székhelyével. A Fidesz alelnöke elmondta: szinte már megszokott, hogy a kormány tagjai "előnyben részesítik a barátokat, korábbi üzleti kapcsolataikat. Megszokhattuk ezt már, de hozzászokni nagyon nehéz, hiszen az uniós források felhasználása kapcsán elsődleges a tisztaság kérdése".

A politikus úgy vélte, nehéz elvárni a kistérségi hálózatban dolgozóktól a tisztaságot, ha maga a miniszter sem tudja ezt biztosítani. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc szeret összeférhetetlenségről beszélni, de jó lenne ha először "a saját házuk táján söprögetnének".

Arra a megjegyzésre, hogy mai lapinformációk szerint már 2000-2002 között mentek ki pénzek a sportminisztériumtól, a Fidesz alelnöke azt mondta: minden olyan esetet, ami felvetheti a visszaélés gyanúját, meg kell vizsgálni időszaktól függetlenül, és ahol felmerül a visszaélés gyanúja, az ügyészségnek eljárást kellene indítania.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását