2024. május 7. - Gizella

Folytatódik a vizsgálat, hogy ki bántalmazott kit

Lengyel Zoltán ügyében újabb szakértői vizsgálat készül el jövő hétre: azt vizsgálják majd, hogy a volt fideszes képviselővel szemben intézkedő rendőrnek valóban keletkezhettek-e úgy a sérülései, ahogyan állítja - erről Budai Gyula, a politikus ügyvédje b
2007. szeptember 26. szerda 16:57 - Hírextra

Várhatóan egy héten belül elkészül szakértői jelentés, amelyet Lengyel Zoltán jogi képviselői azért kértek, mert álláspontjuk szerint az intézkedő rendőrnek sokkal súlyosabb sérülései lettek volna, ha Lengyel Zoltán - ahogyan a rendőr állította - valóban megüti őt nagyméretű fém karórájával - mondta Budai Gyula.

Az ügyvéd arról is beszélt, hogy pénteken az ügyben meghallgatták Lengyel Zoltán élettársát, aki elmondta, hogy az órát Lengyel Zoltán autójának szőnyegén találta meg.

Budai Gyula azt is elmondta, hogy az ügyészség nem fogalmazott meg alapos gyanút a képviselővel szemben, ami feltétele a mentelmi jog felfüggesztése kezdeményezésének.

A Központi Nyomozó Főügyészség augusztus végén közölte, hogy november 9-ig hosszabbította meg a Lengyel Zoltán ellen tett feljelentés ügyében a nyomozást.

Lengyel Zoltán, aki a Fidesz-frakcióból azóta - az állítólag róla készült meztelen képek közreadása miatt - augusztus közepén kilépett, azt állítja, július elején Budapesten, az Alagút utcánál az őt igazoltató rendőrök kirángatták őt az autójából, letépték a kezéről a fémszíjas óráját, a földre teperték és fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték. A történteket követően a politikus feljelentést tett, és a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt ismeretlen tettesek ellen nyomozást indított.

Lengyel Zoltán ellen ugyanakkor az I. kerületi rendőrkapitány tett feljelentést, mert állítása szerint a politikus ütötte meg a vele szemben szabályosan intézkedő rendőrt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását