2024. május 9. - Gergely

Tánc-dokumentumfilm az EDIT-en

Első alkalommal mutatnak be tánc-dokumentumfilmet az EDIT Nemzetközi Táncfilm Fesztiválon, az október 15-én kezdődő eseményen az olasz Emio Greco és Pieter C. Scholten formációjának munkája is látható Budapesten, a Művész moziban - közölték a szervezők ke
2007. szeptember 25. kedd 21:23 - Hírextra

A harmadik alkalommal meghirdetett fesztivál a legfrissebb amerikai, angol, japán és olasz művészek alkotásaiból merít - olvasható a közleményben.

Maite Bermudez spanyol rendező végigkísérte az Emio Greco | PC társulat Amszterdamban és Bécsben tartott workshopjait, s filmre vitte a tánc és mozdulatok születésének folyamatát.
A Double Skin/Double Mind című dokumentumfilm célja a tánc filmen megvalósuló expresszivitásának és kettősségének megmutatása. A képkockákon látható Nagy Andrea táncos-koreográfus is, aki ösztöndíjasként vett részt a bécsi workshopon.

A háromnapos rendezvény különlegességei közé tartoznak az amerikai Maya Deren kísérleti filmjei, amelyek a negyvenes-ötvenes évekbe kalauzolják el a közönséget.

Az érdeklődők magyar produkciók készítőivel is találkozhatnak, többek között Kasza Gáborral, Hód Adriennel, Salz Gabriellával, Szabó Péterrel, Csernák Boldizsárral, Bata Ritával és Ladjánszki Mártával.

 Az alkotók Sőrés Zsolt filmesztétával a táncfilm-készítésről és a műfaj sajátosságairól beszélgetnek majd.

A fesztivál zárónapján a szintén októberben tartott négynapos nemzetközi táncfilmes műhelymunkán alkotott etűdöket vetítik le.

Az idén egy "best of" válogatás keretében az előző évek legizgalmasabb darabjait is megnézhetik a fesztiválra ellátogatók.

"Az EDIT2007 újabb egyedi lehetőség arra, hogy a szakma és a közönség ízelítőt kaphasson abból, miként gondolkoznak és gondolkodtak a világ művészei mozgásról, testről, koreográfiáról, illetve tánc és celluloid kapcsolatáról" - írták a szervezők.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását