2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Balesetet szenvedett a nagykövet

Közlekedési balesetet szenvedett szombaton Dánia budapesti nagykövete a Balaton mellett egy országúton, erősítette meg a Független Hírügynökségnek Mads Sandau-Jensen nagykövet. A nagykövet autójában rajta kívül még hárman utaztak, de mindannyian könnyű sé
2007. szeptember 22. szombat 20:27 - Hírextra
A karambolt egy, a szembejövő sávban haladó autó okozta, amelyik frontálisan nekiütközött a nagykövet autójának. A vétkes sofőr valószínűleg egy lassabban haladó autót próbált meg előzni, mondta el a Sandau-Jensen. A nagykövet elmondta, hogy az autó a sajátja volt, és a karambol miatt valószínűleg totálkáros lett.

A nagykövet autóját a sofőrje vezette, és rajta kívül még a felesége és a helyettese utazott vele. Mindannyian csak könnyebb sérüléseket szenvedtek. A hibás autó vezetőjét ki kellett vágni a roncsból: ő és utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

Dánia nagykövete a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy eddig csak pozitív tapasztalatai voltak a magyar közlekedéssel kapcsolatban. Elmondása szerint olyan a közúti közlekedés, mint bárhol máshol, és a szombati balesetet leszámítva egyszer sem volt semmi rossz élménye a magyar autóvezetőkkel.

Sandau-Jensen kiemelte, hogy nagyon hálás a baleset helyszínére 15 perc alatt kiért rendőröknek mentőknek és tűzoltóknak, akik nagyszerű munkát végeztek, és segítőkészek voltak.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását