2024. május 11. - Ferenc

Parkoló átalakítás KDNP módra

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kezdeményezi, hogy a főváros területén a kórházak, valamint a fogyatékosokat ápoló intézmények 200 méteres körzetében a parkolás két órán keresztül ingyenes legyen - mondta a párt szociálpolitikával foglalkozó országgy
2007. szeptember 21. péntek 13:12 - Hírextra

Soltész Miklós Budapesten, az Országos Onkológiai Intézet előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a KDNP fővárosi frakciója az erre vonatkozó rendelet módosítását kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlésben annak érdekében, hogy Nyugat-Európa számos országában bevált gyakorlat átvételére lehetőség nyíljon.

A módosításról Rétvári Bence, Fővárosi Közgyűlés a KDNP frakciójának vezetője azt mondta: a parkolásra vonatkozó 2005-ös fővárosi rendelethez benyújtandó módosításukban azt javasolják, hogy - fenntartótól függetlenül - minden kórház 200 méteres körzetén belül, ha valaki beteget szállít, a nyugaton már elfogadott gyakorlat szerint jelezhesse érkezését, és az ettől számított két órán keresztül ingyenesen parkolhasson. A fővárosi politikus elmondta: a külföldi gyakorlat az, hogy ilyen intézmények előtt a kedvezményre jogosult egy órát ábrázoló tárcsával jelzi a megérkezés idejét, és távozáskor ennek alapján fizeti a parkolás díjat. Fontos, hogy az érintett autós ne kapjon kerékbilincset, hiszen ezzel az esetleg szükséges továbbszállítást akadályozzák meg - tette hozzá.

A fővárosi frakcióvezető közölte: nyitottak más megoldásra is annak érdekében, hogy elképzelésük működőképes legyen. Ezért a következő napokban egyeztetni fognak a fővárosi frakciókkal, s terveik szerint már a jövő héten, de legkésőbb néhány héten belül benyújtják javaslatukat.

Soltész Miklós közölte: nagyon sok beteg ember van, aki nem saját hibájából nem fizet parkolási díjat, hanem a kórházban elhúzódó kezelés miatt nem tud figyelni a parkolásra. Sok ember, főként az idősek számára nem megoldás a mobiltelefonos parkolójegy-vásárlás, hiszen sokuknak nincs is mobiltelefonjuk, vagy nem tudják erre a célra használni.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy hogyan akadályoznák meg a jogosulatlan ingyenes parkolást, Rétvári Bence azt mondta: megoldás lehet az, hogy például a kórház bejáratánál kaphatná meg a jogosult autós ezt a tárcsát. Soltész Miklós közölte: ilyen esetekben fontos a társadalmi szolidaritás. De a törvény teljes szigorával is fel kellene lépni azok ellen, akik például a mozgássérülteknek vagy más betegeknek, betegszállítóknak fenntartott parkolóhelyeket elfoglalják.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását