2024. május 9. - Gergely

A tini megerőszakolta a nagyit

Mindössze 15 éves volt az a fiú, aki megerőszakolt tavaly egy 83 éves nagymamát Ausztráliában, Victoria állam középső részén, miközben az asszony Jézushoz imádkozott segítségért. A Legfelsőbb Bíróság bírája pénteken úgy írta le a támadást, hogy az " egysz
2007. szeptember 21. péntek 10:19 - Hírextra
A most 16 éves fiú adatait nem hozták nyilvánosságra, jelenleg felügyelet alatt áll. A bíróság hat vádpontban is bűnösnek találta, a szexuális erőszak mellett szándékos bántalmazásban, illetve gyilkossággal való fenyegetőzésben is. A fiú 13 év börtönt kapott, és legalább 8 évig nem helyezhető feltételesen sem szabadlábra.

A Legfelsőbb Bíróság bírája pénteken úgy írta le a támadást, hogy az "egyszerűen meghaladja egy tisztességes ember értelmi szintjét". Ez a megalázó, szexuális erőszak sárba tiporta az asszony emberi méltóságát - tette hozzá a bíró.

Tavaly augusztus 23-án az idős hölgy szokásos napi sétájára indult, amikor egy arra járó tinédzser a patakba lökte, megverte és aztán meg is erőszakolta. Az asszonyt a lánya találta meg, aki éppen hozzá tartott és hallotta, hogy valaki segítségért kiált. Az áldozat fejét a támadó annyira összeverte, hogy szinte felismerhetetlen volt. Tony Benham nyomozó azt mondta, hogy a 83 éves asszony életét az mentette meg, hogy a lánya és egy kerékpáros éppen arra járt.

A tárgyaláson kiderült, hogy a tinédzser nem sokat járt iskolába, a szülei nem foglalkoznak vele, éretlen és ösztönszerű személyiség, ráadásul meglehetősen nagy érdeklődést tanúsít a pornográfia iránt. Mindössze 11 éves volt, amikor már különféle erőszakos cselekedeteket követett el más gyerek ellen.

Az áldozat lánya a ítélet után úgy nyilatkozott, hogy a fiú zavarodott és céltalan, akinek segítségre van szüksége, és biztos abban, hogy az édesanyja a támadás ellenére imádkozni fog érte.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását