2024. április 19. - Emma

Zuschlag János börtönben

Őrizetbe vették Zuschlag János szocialista politikust szerdán, miután a Kecskeméti Városi Ügyészségen kihallgatáson jelent meg - közölte az MTI-vel Kopasz Zsolt városi vezető ügyész.
2007. szeptember 19. szerda 10:58 - Hírextra

"Ma Zuschlag János folytatólagos gyanúsítotti kihallgatására került sor, ahol közölték vele, hogy a terhére rótt bűncselekmény bűnszervezetben elkövetettnek minősül" - mondta az ügyész.

Hozzátette: a körülmények mérlegelése után Zuschlag Jánost őrizetbe vették.

Zuschlag János a Fiatal Baloldal elnökhelyettese, az MSZP egyik legfiatalabb parlamenti képviselője volt egészen addig, míg Arató Gergely jelenlétében a Terror Háza előtt azon nem kezdett viccelődni, hogy a Dunába lőtt zsidók már nem fáznak. A botrány hatására az MSZP vezetése felszólította, hogy mondjon le képviselői mandátumáról, amit 2004 őszén meg is tett. Neve felmerült két MSZP-s tagfelvételi botrány kapcsán is.

Először a vasi szervezetbe beléptetett cigányok ügyében bukkant fel, de a későbbiekben választókörzetében, Kiskunhalason is voltak furcsa tagfelvételek. 2005-ben bejelentette, hogy indul a választásokon. Visszaléptetése nem kevés gondot okozott az MSZP vezetésének.

2006 októberében azonban az MSZP elindította az önkormányzati választásokon, s kompenzációs listáról mandátumot szerzett. 2007 januárjában a politikust a Bács-Kiskun megyei szocialisták ügyvezető elnöküknek választották meg.

Az ügy háttere:

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Zuschlag János, aki korábban lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról miután a holokauszttal viccelődött, jelenleg az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke, a megyei közgyűlés tagja, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a szocialista párt kiskunhalasi szervezetének elnöke.

"A nyomozás eddigi adatai szerint Z. János egyértelműen gyanúsítható azzal, hogy utasításokat adott az érintett egyesületek és alapítványok munkatársainak" - mondta az MTI-nek júniusban a megyei főügyész helyettese.

Zuschlag János mellett a gyanúsítottak között van Katus Ferenc, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés szocialista frakciójának tagja, Kullai Tamás, aki az előző ciklusban Kecskeméten volt MSZP-s önkormányzati képviselő, Lados István, Zuschlag korábbi személyi titkára, aki ellen nemzetközi körözés van érvényben, valamint Krausz Csaba, újbudai szocialista önkormányzati képviselő és Marsovszky Balázs, a Fiatal Baloldal (FIB) fővárosi elnöke is.

A Magyar Hírlap hétfői számában arról írt, hogy a fővárosi önkormányzattól, a Nemzeti Civil Alapprogramon keresztül, illetve a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól kaptak milliós támogatást azok az alapítványok és egyesületek, amelyek működését törvénytelennek gondolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Az ügyben indult büntetőeljárásnak hét gyanúsítottja van, közülük többen az MSZP ifjúsági szervezetének tisztségviselői voltak, amikor a csalás történt.

    Az ügyészek kihallgatták Arató Gergelyt, az Ifjú Szocialisták Mozgalmának utolsó elnökét, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkárát, illetve feleségét, Kinisch Andrea fővárosi képviselőt is. A Magyar Hírlap cikke szerint Arató volt az első elnöke az ügyészség által törvénytelen működése miatt vizsgált Holnap Városáért Egyesületnek, a szervezet a politikus kőbányai lakásának címén volt bejegyezve - írta a napilap.

Zuschlag János, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető alelnöke múlt hét kedden folytatott megbeszélést Lendvai Ildikó szocialista parlamenti frakcióvezetővel. A találkozó után úgy fogalmazott: nincsen sem Zuschlag-ügy, sem illegális finanszírozási, sem illegális pártfinanszírozási ügy, az ügyben nem történt bűncselekmény.

Lendvai Ildikó frakcióvezető az MTI-nek akkor azt mondta: súlyos hibának tartaná, ha vizsgálat közben az ügyről, vagy benyomásairól bármilyen személyes véleményt mondana. Ha egy politikus ezt teszi, óhatatlanul a befolyásolás gyanújába keveredik - fogalmazott. Hozzátette: ebben a szakaszban az egyetlen követhető magatartás, rábízni a vizsgálatot azokra, akiknek ez a dolguk.

Az Élet és Irodalom június végén megjelent cikkében a Zuschlag-ügyhöz kapcsolódó több alapítványról és egyesületről ír. Egyik közülük az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány, amelyet 2002. január 24-én jegyzett be a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. Az alapítvány kuratóriumi elnöke 2000. február 28-tól októberig Zuschlag János volt, akit Vámosi Zsolt követett, négy év óta pedig Őri András tölti be a posztot. Az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány valótlan tartalmú pályázataival mintegy kilencmillió forint kárt okozott - olvasható a cikkben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását