2024. március 29. - Auguszta

Szlovén-magyar találkozó lesz

Október 17-én tartják az első magyar-szlovén kormányülést a szlovéniai Lendván, illetve Szentgotthárdon - értesült az MTI. A kormányszóvivői iroda az értesülést megerősítve kedden közölte: az egynapos találkozón áttekintik a két ország, illetve a miniszté
2007. szeptember 18. kedd 14:34 - Hírextra

A távirati iroda előzetes információi szerint öt nagy témakör köré csoportosítható az együttes kormányülés tematikája. Az európai együttműködésen kívül tárgyalnak a térségi kapcsolatokról, így például a határ menti térség fejlesztéséről, ezen belül a fürdő- és gyógyászati központok együttműködési lehetőségeiről.

Az októberi magyar-szlovén kormányülésen mindemellett szó lesz a gazdasági-befektetési, illetve az infrastruktúrát érintő együttműködésről, kulturális-oktatási és kisebbségi kapcsolatokról, valamint a társadalmi modernizáció kérdéseiről.

Az MTI a kormányszóvivői irodától úgy tudja: a két ország kormányzati képviselői a tervek szerint megosztják egymással a reformok terén szerzett tapasztalataikat is.

A magyar-szlovén tárgyalásoknak különös hangsúlyt ad, hogy a jövő év első félévében - elsőként a 2004 óta csatlakozott 12 tagállam közül - Szlovénia tölti be az Európai Unió soros elnökségét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását