2024. május 9. - Gergely

Konferencia a romákról

A magyarországi cigányság demográfiai helyzetéről, a kisebbségi önkormányzatok kulturális és politikai szerepéről tartottak konferenciát az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szervezésében kedden Budapesten.
2007. szeptember 18. kedd 14:01 - Hírextra

Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke a tudományos kutatók részvételével tartott konferencia megnyitóján azt mondta: a cigányság kiszolgáltatott helyzetben van, az eddig végzett kutatási adatok, tanulmányok 20 éve porosodnak az asztalfiókokban, s eközben a társadalom, a politika nem vesz tudomást a vizsgálatok eredményeiről.

A roma vezető szerint a tudományos élet képviselői számtalanszor feltárták a valós helyzetet, de a politika a probléma megoldását a cselevés helyett további kutatások megrendelésével próbálja kitolni.

"Nincs roma közösség, a politika teljesen felforgácsolta. Kitaszított, a perifériára szorult nemzet lettünk" - jelentette ki az OCÖ elnöke, hozzátéve, ha a roma társadalom nem fogalmazza meg önmaga céljait, nem lesz jövője.

Kijelentette: nem pártpolitikusokra van szüksége a roma kisebbségnek, hanem felelősen gondolkodó vezetőkre, és a cigányságnak kell eldöntenie, hogy asszimilálódik, vagy integrálódik.
Kállai Ernő kisebbségi ombudsman a kisebbségi önkormányzatok szerepéről szólva azt mondta: a törvény szerint a kulturális autonómia megőrzése az érdekképviseleti szerv feladata, és egyfajta kényszerből csatolták mellé a politikai képviseletet, ami nem feltétlenül lenne a feladata.

Az ombudsman véleménye szerint a kisebbségeknek hiányzik a tényleges politikai képviselete, ami nem egyenértékű a pártokra és listákra leadott voksokkal. A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa ezért a legsürgetőbb feladatnak a parlamenti képviselet megteremtését tartja.

Megjegyezte, a részleteket a most alakult II. Kisebbségi Kerekasztal fogja kidolgozni, az erre vonatkozó vitaanyag már elkészült, és a 13 kisebbség egységes álláspontot kialakítva fogja beterjeszteni javaslatát.

Hablicsek László, a Népességtudományi Intézet igazgató-helyettese a romák demográfiai helyzetére vonatkozó kutatási eredményeit ismertetve közölte: 20 éven belül a roma népesség lélekszáma 40 százalékkal fog emelkedni, míg az össznépesség 300 ezer emberrel csökken. Magyarországon 1991-ben 448 ezer, 2001-ben már 100 ezerrel több ember született, és az adatok szerint 2011-re 657 ezer, 2021-re pedig 814 ezer ember tartozik majd a roma kisebbséghez. A fővárosban jelenleg élő mintegy 60 ezres roma közösség 2021-re meghaladja a 100 ezret - fűzte hozzá.

A kutatási adatok szerint a romák átlagosan három gyermeket vállalnak, ami a teljes népességre vonatkozóan a duplája, ám a romák átlagéletkora hét évvel alacsonyabb, mint a nem romáké, s ez az arány a nők esetében sokkal rosszabb.

A Népességtudományi Intézet igazgató-helyettese szerint a foglalkoztatottsági ráta a következő években nőni fog, ami annak lesz köszönhető, hogy az iskolai végzettséggel rendelkezők száma is jelentősen megemelkedik.

Hablicsek László szerint 2021-ig a romák között a szakmunkások száma megduplázódik, négyszer annyi lesz az érettségivel rendelkezők, és nyolcszor több a diplomások száma, mint jelenleg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását