2024. május 7. - Gizella

Velencei karnevál Balatonfüreden?

Balatonfüred XIX. századi pompáját, pezsgő kulturális életét kívánják feltámasztani hagyományteremtő jelleggel, a velencei karnevál mintájára szeptember 21-23 között a Romantikus Reformkor Fesztiválon - közölte Rajki Zsófia, a szervező Balatonfüredi Turis
2007. szeptember 16. vasárnap 11:41 - Hírextra

Rajki Zsófia elmondta, idén a felújítási munkáknak köszönhetően megújult Balatonfüred történelmi belvárosa - a mostani rendezvénnyel pedig meg szeretnék tölteni élettel. Azt a hangulatot próbálják meg felidézni, amikor még a reformkori elit a pihenés mellett szórakozni is Balatonfüredre járt.

A fesztivált tavaly rendezték meg először a helyi hagyományőrzők és az önkormányzat támogatásával, főleg balatonfüredi érdeklődőkre számítva. A nagy sikerre való tekintettel idén még több civil szervezetet és szponzort nyertek meg az ügynek, ennek köszönhetően a tavalyinál jóval nagyobb volumenű lesz a rendezvény, amelyre a szervezők több ezer vendéget várnak az ország távolabbi pontjairól is.

Ezen a hétvégén minden a reformkorról fog szólni - mondta Rajki Zsófia. A korhű ruhába öltözött emberek adják meg a hangulatot, zenei és irodalmi műsorok, színházi előadások, bemutatók követik egymást a Kisfaludy szabadtéri színpadon, a Jókai Villában, és korhű divatbemutatóval egybekötött bált is rendeznek az Anna Hotelben. Borbemutatók, hintós felvonulás, lovas huszárok, tarokk tanítás és korabeli játékok is tarkítják majd a programkínálatot. Balatonfüred két utcájában népművészeti és iparművészeti vásár lesz, az éttermekben pedig reformkori étkeket szolgálnak fel.

A háromnapos esemény fővédnökségét Bethlen István, a Magyar Páneurópai Unió elnöke vállalta. Bóka István, Balatonfüred polgármestere az MTI-nek elmondta, az ilyen rendezvények bizonyítják, hogy a nyári szezon lecsengésével sem áll meg az élet a Balatonnál. Szerinte szükség van az olyan kampányokra, rendezvényekre, amelyek az üdülőrégiót népszerűsítik, hiszen egyes felmérések szerint a magyarok ötöde még sosem látta nemzeti kincsünket, a Balatont. Ebben a népszerűsítő munkában elengedhetetlen a helyi vállalkozók szerepvállalása is - tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását