2024. június 3. - Klotild

Helyközi járatok rossz állapotban

Rossz gumikkal és hibás fékekkel találkoznak a szakemberek, amikor a helyközi járatokat ellenőrzik. Olyan is előfordult már, hogy nem engedtek tovább közlekedni egy buszt, olyan rossz műszaki állapotban volt, és trélerrel szállították garázsba - adta hírü
2007. szeptember 13. csütörtök 07:05 - Hírextra

Szarvas Péter, a Körös Volán igazgatója azt mondta, hogy az ő buszaik jó állapotban vannak, és a sofőrök is felkészültek.

 A szerda reggel egy kétéves busz csúszott le az útról Békés megyében. A járművet 10 nappal ezelőtt vizsgálták át a Körös Volán műhelyében. A gépkocsi vezetője néhány kisebb hibát jelzett a buszon, azokat javították ki, majd forgalomba helyezték a járművet - nyilatkozta Szarvas Péter. Hozzátette, az első vizsgálati részeredmények alapján úgy tűnik, nem a jármű állapota miatt következett be a baleset.

A busz sofőrje két hete dolgozott a Körös Volánnál. Egy hete végezte el a szükséges tanfolyamot - éppen azon a szakaszon gyakorolt, ahol a baleset történt.

A közlekedési hatóságok több hetes, szúrópróbaszerű ellenőrzést tartottak ezen a nyáron. Az országos razzián azt vizsgálták, milyen állapotban vannak a turistabuszok és a helyközi járatok. A szakemberek szerint a járműveket olykor annyira rossz állapotban találták, hogy azok nem közlekedhettek tovább.

Ilyen például akkor fordulhat elő, ha határértéket meghaladó fékeltérési problémákat találnak - mondta Rada Imre, az ellenőrzési osztály vezetője.

Oyan is előfordult, amikor a gumiabroncsok állapota nem volt megfelelő. Ha a gumik nagyon régiek, nem úgy tapadnak az útra, ahogy kellene, és ez főként nedves úton okozhat gondokat.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását