2024. április 19. - Emma

Semjén beszéde és amit eredményezett

A Kereszténydemokrata Néppárt nevében - rendhagyó módon - izraelita honfitársaimhoz szeretnék szólni, mert ez jogom és kötelességem. Annak a megfontolását kérem izraelita vallású és zsidó származású honfitársainktól, hogy jó-e az a magyar zsidóságnak, ha
2007. szeptember 12. szerda 16:30 - Hírextra

 Majd később így folytatta: „Az SZDSZ-hez is hadd szóljak egy-két gondolat erejéig! A köztünk lévő legélesebb ellentét a drogliberalizáció, a melegházasság kérdése, az extrém szekták problémája, az eutanázia kérdése. Ezeknek a kérdéseknek, amelyek megkülönböztetik az SZDSZ-t az MSZP-től, semmi köze nincs a zsidósághoz és velejéig aljas dolog mindezeket kapcsolatba hozni a zsidósággal. Sőt hadd emlékeztessek arra, hogy mindezek - drogliberalizáció, egyneműek házassága, extrém szekták, eutanázia - szöges ellentétei a mózesi törvénynek, a Tórának, az autentikus rabbinikus hagyománynak. Mózes mindezekért egyébként megkövezést írt elő.”

A KDNP szerint a beszéd tartalmát teljesen elferdítették. A párt elnöke hozzátette: a kormánypártoknak kellene bocsánatot kérniük a magyar zsidóságtól, amiért kiforgatták a szavait.

Semjén Zsolt felszólalását a Házban megdöbbenés, csodálkozás és heves vita kísérte; a miniszterelnök kivonult a teremből, Lendvai Ildikó ez utóbbi momentumot nyilvánította az SZDSZ lezsidózásának, Kóka János, az SZDSZ elnöke pedig "a rendszerváltás utáni időszak legundorítóbb felszólalásának" nevezte a beszédet.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke jó hírnév megsértése miatt pert indít egy újságíró ellen, aki antiszemitának bélyegezte egy hétfői televíziós műsorban - jelentette be Halász Zsuzsa, a kereszténydemokraták szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A szóvivő nem akarta megnevezni az újságírót, de az MTI úgy tudja, hogy a Hír TV hétfő esti műsoráról és Szakonyi Péter újságíróról van szó.

Halász Zsuzsa hangsúlyozta: Semjén Zsolt hétfői napirend előtti felszólalását tudatosan félremagyarázták és félreértelmezték kormánypárti képviselők és a sajtó nyilvánossága is. A szóvivő azt mondta, mivel a KDNP nem lát más kiutat, a továbbiakban minden esetben bírósághoz fordul, ha képviselőit méltánytalan, megalapozatlan vád éri.

Horn Gábor szerint a KDNP elnöke hétfői parlamenti felszólalásában "velejéig aljas, példátlan dolgot művelt". Ezt az SZDSZ ügyvivője közölte. A szabad demokrata politikus közleményében azt írta: a KDNP elnöke szerint pártja és az SZDSZ között a legnagyobb ellentét a "drogliberalizáció, a melegházasság kérdése, az extrém szekták problémája, az eutanázia kérdésében van". Horn Gábor szerint ez nem igaz, a legnagyobb ellentét közöttük a gyűlölködő antiszemitizmus megítélésében feszül.

"Amikor Semjén Zsolt bejelenti, hogy most izraelita honfitársainkhoz szól, amikor a nyilas gúnyrajzokról újjáéleszti a karikírozott Schwarz bácsit és Weisz nénit, olyan aljas dolgot művel, melyet egyetlen európai kereszténydemokrata párt sem tűrne el politikusától" - írta az SZDSZ-es ügyvivő.

Horn Gábor állásfoglalásában szégyennek nevezte, hogy ez a beszéd a Parlament falai között hangzott el, és véleménye szerint még nagyobb szégyen, hogy ennek tapsolnak ma magukat konzervatívnak és kereszténydemokratáknak nevező képviselők.

Ha Semjén Zsolt hétfői parlamenti mondatainak nem lesz következménye, akkor "mostantól az utcán is nyíltan lehet zsidózni, cigányozni, bárkit megbélyegezni" - közölte kedden Lentiben tartott sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán, az SZDSZ Zala megyei elnöke, környezetvédelmi államtitkár.
A politikus a KDNP elnökének hétfői szavaira reagálva közölte: "Semjén Zsolt olyan mélységeket érintett, amelyet utoljára az 1880-as vagy 1930-as években lehetett hallani a magyar parlamentben". Kovács Kálmán szerint ezért "ilyen embernek nincs helye a magyar közéletben", ezért távoznia kellene a KDNP éléről is.

Az SZDSZ képviselője úgy fogalmazott: külön sajnálja, hogy a kereszténydemokrata politikus nincs tisztában azzal, szavai mit jelentenek a 21. század Európájában. Ennek kapcsán álságosnak nevezte a Fidesz politikáját, amellyel nyitott a szélsőjobboldali szavazók irányába. "Ezért nincs elhatárolódás, ami morálisan, közpolitikailag is elfogadhatatlan" - tette hozzá.

Kovács Kálmán kitért arra is, hogy szerinte csalódást okozott Sólyom László hétfői parlamenti felszólalása, mert a köztársasági elnök egy szinten említette az elmúlt év durva megnyilvánulásait, és az azokra született reakciót.

A gyűlöletbeszéd elleni leghatásosabb fellépés az, ha egységesen lépnek fel a politikai pártok ellene, és elhatárolódnak a szélsőjobboldali erőktől - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

A liberális politikus szerint semmilyen törvénymódosítás nem segít, amíg jobboldali képviselők megtapsolnak olyan beszédeket, mint amit Semjén Zsolt mondott hétfőn a Parlamentben. Azt, hogy "képviselő olyan bunkó legyen az Országgyűlésben, hogy uszályt ki lehessen hozzá kötni, baloldali pártok nem tudják megakadályozni", amíg ellenzéki képviselők megtapsolják azt.

"Ha már valakinek elsül a szája, legalább a többiek ne tapsoljanak hozzá" - mondta Gusztos Péter, hozzátéve, továbbra is egyértelmű elhatárolódást várnak a magukat mérsékelt konzervatívnak nevező pártoktól. A Fidesznek éles határvonalat kell vonnia maga és a jobboldali politikai erők közé.

Gusztos Péter a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóján kormánypárti politikusokat is kritizált, amiért azok keddi sajtótájékoztatójukon a kormány elutasító döntése ellenére ismét a büntető törvénykönyv módosítását javasolták a gyűlöletbeszéd visszaszorítása érdekében. "Sajátos lépésnek tartjuk a koalíciós partner politikusainak lépését", mondta Gusztos Péter, aki megismételte, hogy a liberálisok nem tartják kivitelezhetőnek a BTK ilyen irányú módosítását.

Gusztos Péter emlékeztetett arra, hogy a kormány múlt heti ülésén úgy döntött, nem támogatják a BTK módosítására vonatkozó javaslatot, ráadásul korábban már próbálkoztak hasonló lépéssel, de az az Alkotmánybíróság próbáját nem állta ki. Az SZDSZ szerint megoldást a polgári törvénykönyv azon tervezett módosítása jelenthet, amely több lehetőséget biztosítana a kisebbségeknek, hogy jogi úton vegyenek elégtételt a közösségüket ért támadásokért. Ezért a liberálisok szerint néhány évet várni kell, hogy kiderüljön, beválik-e ez a javaslat, de addig is határozottan kérik a szocialistákat, hogy ne legyen a koalíción belül egymásra licitálás. Az SZDSZ ugyanis nem hajlandó ilyen kérdésben versenyfutást játszani.

A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Paul Lendvai, Bécsben élő publicista azt mondta, a 30-as évekre emlékeztetik Semjén Zsolt szavai. "Ehhez képest Jörg Haider - mérsékelt baloldali politikus"- fogalmazott. Mint mondta, megdöbbentette a beszéd, főleg, mert a holokauszt áldozatainak érzékenységéről szóló államfői beszéd után hangzott el. Hangsúlyozta, a nyugati demokráciák parlamentjeiben ilyen szavak nem hangzottak el 1945 óta.

Szintén a Klubrádióban a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv elfogadhatatlannak nevezte a KDNP elnökének tegnap, a parlamentben elhangzott szavait, és azt, hogy eközben Scheiber Sándor egykori főrabbira hivatkozott. "Arcpirító szégyen, amit Semjén Zsolt csinált, el kell tűnnie a politikai színteréről a parlamentből - fogalmazta meg véleményét a műsorban. Zoltai Gusztáv kijelentette, a Mazsihisz nem ad ki reagálást, mert - mint fogalmazott - nem méltatják válaszra a szavait. Hozzáétette, szerinte az ilyen politikusi megnyilvánulások adnak erőt a szélsőségeseknek.

Kapcsolódó link: http://mkdsz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6782&Itemid=44

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását