2024. május 6. - Ivett, Frida

Közös hadgyakorlata a Bakonyban

Magyar és román katonai egységek "Bölcs előrelátás" elnevezéssel tíznapos közös békefenntartó hadgyakorlatot tartottak Várpalota térségében, a bakonyi katonai gyakorló- és lőtéren; a szerdai bemutató gyakorlatot megszemlélte, majd sajtótájékoztatót tarto
2007. szeptember 12. szerda 17:13 - Hírextra

Adott a lehetősége annak, hogy közös missziós feladatokat hajtsanak végre magyar és román katonák, ezt a célt szolgálta a bakonyi gyakorlás is - mondta a sikeres harcászati bemutatót követően a vezérkari főnök. Hozzátette: ha a két ország állami vezetése úgy dönt, akkor ez a közös zászlóalj bármikor elláthat missziós feladatokat, de "egyelőre erről most nincs szó".

A tábornok elmondta, azt gyakorolták, hogy miként tudnak eredményesen együtt dolgozni missziós feladatok ellátásában a magyar és román katonák, de szolgálta a felkészítés a két szomszédos ország katonái közötti bizalom erősítését is. Megjegyezte: a magyar-román zászlóalj már több éve gyakorlatozik együtt.

Kis országoknak nem versenyezni, hanem együttműködni, egymást támogatni kell, ehhez pedig bizalomra van szükség - hangsúlyozta Havril András. Ennek a bizalomerősítésnek a jele, hogy közösen vállalunk missziós feladatokat például Cipruson a szlovákokkal, Afganisztánban pedig a horvátokkal - tette hozzá a vezérkari főnök.

Tájékoztatása szerint magyar részről 220 Hódmezővásárhelyen szolgáló katona vett részt a gyakorlaton, Romániából pedig Aradról érkezett 71 katona a bakonyi lőtérre; a békefenntartói feladatokat húsz harcjárművel, harceszközzel hajtották végre.

A tíznapos gyakorlat költségvetése (az egyéves előkészítési munkálatokkal együtt) 30 millió forintot tesz ki - közölte a tábornok.

Ioan Ciupei vezérőrnagy, a román 4. hadtest parancsnoka a gyakorlatot követően szintén azt hangsúlyozta, hogy a "két fél képes békefenntartó missziók közös végrehajtására". A román tábornok szerint a jövőben is rendezni kell hasonló gyakorlatokat, amelyek - az együttes munka eredményén túl - szerinte is alkalmasak a két ország katonái közötti barátság kialakítására, elmélyítésére.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását