2024. május 6. - Ivett, Frida

Továbbra is használják az árpádsávos zászlót

Továbbra is használni fogják a Kossuth téri tüntetők utcai megmozdulásaikon az árpádsávos zászlót - jelentette ki Fáber Károly, a magukat Kossuth téri tüntetőknek nevezők egyik csoportjának a vezetője kedden az MTI-nek.
2007. szeptember 11. kedd 16:10 - Hírextra

A Rendszerváltó Fórum vezetője úgy fogalmazott: nem értenek egyet Sólyom László köztársasági elnökkel, aki előző nap, az Országgyűlésben elmondott beszédében a holokausztra utalva azt mondta: a halottak iránti és a túlélők fájdalma iránti tiszteletből ne az árpádsávos zászlót válassza jelképül, aki ki akarja fejezni ellenzékiségét, vagy nem tartja magyarságához elegendőnek a nemzeti zászlót.

Bene Gábor, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője úgy fogalmazott: "az árpádsávos zászló körüli marakodás a politikai színház része, és ebben sajnos részt vesz a köztársasági elnök is".
A Kossuth téri tüntetők képviselői sajtóértekezleten jelentették be, hogy a tavaly szeptember 17-én kezdődött kormányellenes tüntetések első évfordulójára hétfőn vonulásos demonstrációval "emlékeznek". A tervek szerint a Corvin köztől a Vértanúk teréig vonulnak, ahol késő éjszakáig tart a kormány távozást követelő demonstrációjuk.

A Rendszerváltó Fórum vezetője elmondta, hogy vonulásos demonstrációjukat kedden bejelentették a rendőrségen.

Egy évvel ezelőtt, tavaly szeptember 17-én a közszolgálati rádió tett közzé egy részletet abból a beszédből, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még május 26-án, a balatonőszödi frakcióülésen mondott el. Ebben a részletben egyebek között arról beszélt a kormányfő, hogy az elmúlt másfél évet végig hazudták és közben nem csináltak semmit. A zárt ajtók mögötti ülésen elmondott beszéd részletének nyilvánosságra kerülését követően még aznap este kormányellenes tüntetők jelentek meg a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren.

Másnap késő este a tüntetők megtámadták a Magyar Televízió székházát, ahol több autót felgyújtottak.

A Kossuth téren egészen október 23-ig tartottak a tüntetések, amelyeknek az vetett véget, hogy az állami ünnep hajnalán a rendőrség kiürítette a teret, amelyet ezt követően több hónapra kordonnal zárt le.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását