2024. május 7. - Gizella

Huszonöt milliárd az egészségügyi intézményeknek

Huszonöt milliárd forint többlet-finanszírozás kapnak az egészségügyi intézmények - jelentette be a szakminiszter pénteken Budapesten.
2007. szeptember 7. péntek 15:01 - Hírextra

A pénzből elsősorban a kiemelt kórházak és szakellátók kapnak többletfeladataik elvégzéséhez, de jut az összegből a kórházi komfort emelésére és az Országos Mentőszolgálatnak is - mondta el Horváth Ágnes.

A többletforrás fedezete az Egészségbiztosítási Alap pozitív egyenlege, valamint a járulékbefizetési többlet; két részletben folyósítják: 10 milliárd forintot egy összegben szeptemberben, a 15 milliárdot pedig októbertől három hónapra egyenletesen elosztva kapják meg az intézmények.

Horváth Ágnes a Szent Imre Kórház és Rendelőintézetben tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ez az összeg nem a kórházak adósságkonszolidációját "szolgálja".

Úgy fogalmazott: "érdektelen" volt a források szétosztásánál, hogy egy-egy intézménynek mennyi az adóssága, elsősorban azok az intézmények számíthatnak a pénzre, amelyek kiemelten vesznek részt a népegészségügyi programban, vagy országos feladatot látnak el.

A szeptemberben egy összegben kiosztandó 10 milliárd forintból 1,2 milliárd forintot az összes krónikus ellátást végző intézmény kap, 3,4 milliárd forintot körülbelül száz intézmény kiegészítő fix díjazásra, 130 millió forintot kapnak az önálló járóbeteg-szakellátók, harminc intézmény részesül összesen 1 milliárd forintban a teljesítményvolumen-korlátból és a területi ellátási kötelezettségből adódó problémák kezelésére és 4,27 milliárd teljesítményarányos juttatást kap valamennyi fekvőbeteg-intézmény, amelyek megkezdték a struktúra-átalakítást.

A további 15 milliárd forintot októbertől három hónapra egyenletesen elosztva kapják az intézmények (hasonló elvek szerint elosztva, mint a szeptemberi 10 milliárdot), ebből a pénzből jut 2 milliárd forint az Országos Mentőszolgálatnak is.

Horváth Ágnes elmondta: ebből a kétmilliárdból folytatódik a mentés és betegszállítás teljes szétválasztása.

Mint rámutatott, az intézményektől kapott adatokat vették figyelembe a forrás szétosztásánál.

Valamennyi szolgáltató vezetője beszámolt arról, hogy áprilistól milyen intézkedéseket tett, hogy alkalmazkodjon a struktúraátalakításhoz.
"Aki tett, az kapjon nagyobb pénzt" - ezt az elvet próbálták érvényesíteni az összegek odaítélésekor - mondta a tárcavezető.

Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke azt mondta, egyetlen egy kórház sem volt, amely több pénzt szeretett volna kapni, mint amennyit kapott. Mindenki tudta, melyek voltak az elosztási elvek - tette hozzá.

Az egészségügyi miniszter ehhez annyit fűzött hozzá: konszenzus volt a szakmai szervezetek között abban, hogy milyen elvek alapján osszák szét a rendelkezésre álló forrást.

A teljesítményvolumen-korlát felülvizsgálatával kapcsolatban elmondta: folyamatban vannak a szakmai munkák, ehhez minél jobb mutatókat keresnek, igazságosabb rendszert szeretnének, amely "reagál" majd az egyes intézményeknél április óta megváltozott betegszámokra.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását