2024. május 6. - Ivett, Frida

Elhunyt Igor Novikov

Hetvenhét éves korában elhunyt Igor Novikov, az öttusasport egyik legkiemelkedőbb alakja.
2007. szeptember 4. kedd 17:27 - Hírextra

Múlt pénteki halálának hírét a nemzetközi szövetség közölte kedden.

Az 50-es, 60-as évek kiválósága 1957 és 1961 között sorozatban négyszer bizonyult a legjobbnak világbajnokságokon, emellett egyéniben szerzett még két ezüst- és egy bronzérmet, a szovjet csapattal pedig ötször győzött és háromszor második volt. 1955 és 1965 között valamennyi világbajnokságon felállhatott a dobogóra.

Olimpián 1964-ben, Tokióban Török Ferenc mögött ezüstérmet szerzett, a válogatottal győzött.

Csapatban 1956-ban, Melbourne-ben is első lett, míg 1960-ban, Rómában társaival másodikként zárt.

Élete jó részét Jerevánban töltötte, "Örményország orosz fia"-ként emlegették. 1992-ben Moszkvába, majd Szentpétervárra költözött.

1978 és 1988 között a sportág nemzetközi szövetségének első alelnöke, 1988-tól 1992-ig pedig elnöke volt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását