2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Fidesz: a galvániszap-ügyben is benne van a Nagymező utcai mélygarázs építője

A Fidesz szerint a budapesti Nagymező utcai mélygarázs építésére egy olyan cég kapott engedélyt, amely felelős a csepeli galvániszap-ügyben is, vagyis bűncselekményt követett el. Az ellenzékiek ezért azt várják a VI. kerület szocialista polgármesterétől,
2007. szeptember 1. szombat 09:35 - Hírextra
Bizonyítható, hogy a csepeli galvánániszap, azaz az 1200 tonna veszélyes hulladék illegális elhelyezése miatt felelős cégek és a Nagymező utcai mélygarázs kivitelezője között tulajdonosi összefonódás van - állítja Illés Zoltán, a Fidesz VI. kerületi elnöke. Ezért azt várják Verók István szocialista polgármestertől, hogy bontsa fel a szerződést a céggel, mert annak tevékenysége kapcsán felmerül a bűncselekmény gyanúja - mondta a Független Hírügynökségnek Illés Zoltán.

A politikus a Nagymező utcai beruházás kapcsán több törvénytelenségről is beszélt. Az egyik ilyen, hogy nem mérték fel előzetesen a környező épületek állagát. A VI. kerület jegyzője tavaly úgy adta ki az építési engedélyeket, hogy az utcában álló fasor fővárosi védelem alatt áll. A fideszes politikus hozzátette: megdöbbentőnek tartja, hogy mindezek ellenére a terézvárosi önkormányzat hozzá kíván járulni a Nagymező utcai mélygarázs építéséhez, miközben eddig az MSZP-SZDSZ többség azt mondta, hogy nem fogja támogatni a beruházást.

A Független Hírügynökség megpróbálta megtudni a VI. kerület polgármesterének álláspontját is, ám a kísérletek egyelőre sikertelenek voltak.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását