2024. március 29. - Auguszta

Fiala a késelésről és a Fradiról

Fiala János ma reggeli műsorában a Pont FM 88.1-en először a tizenkét éves romániai késelős kisfiú ügyéről beszélgetett Radoszáv Miklóssal, a Fővárosi Gyermekvédelmi Szolgálat igazgatóhelyettesével. Második beszélgetőpartnere Krecz Tibor volt, akit a Fere
2008. január 17. csütörtök 16:52 - Mohai Szilvia
Fiala a Radoszáv Miklóssal való beszélgetése előtt elmondta, hogy több dolgot nem ért a romániai kisfiú ügyével kapcsolatban, főleg a tegnapi kormányülésen történteket. A Fővárosi Gyermekvédelmi Szolgálat igazgatóhelyettese elmondta, hogy a gyám kirendelése a gyámhivatal feladata, ám külföldi gyermek esetében ez nem lehetséges. Eseti gondnokot lehet kirendelni, míg a származási ország a gyámkirendelés jogát át nem adja. Fiala azt szerette volna tudni, hogyan lehetséges, hogy a kormány és Radoszáv kétféle dolgot állít; ám azt a riportalany nem kívánta kommentálni. „Iszonytatóan cinikusnak és antipatikusnak” nevezte Fiala a kormányt, amely azt mondta, gyámot kellett volna kirendelni. Radoszáv Miklós szerint a gyám kirendelésével még nem feltétlenül oldódik meg a gyermek problémája; ám ebben az esetben valóban nem lehetett gyámot kirendelni. Azonban, nem lehet elvárni egy törvénytől, hogy előre lásson egyes dolgokat.

Fiala elmesélte Radoszávnak a hétfői műsorában hallható hallgatói reakciókat: az emberek mindenkit büntetőtáborba juttattak volna: az elkövetőket, a jogalkalmazókat, a jogalkotókat - a jogalkalmazókat azért, mert nem alkalmazzák a jogot, a jogalkotókat pedig azért, mert rosszul alkották meg azt. Fiala indulatosan utalt vissza Radoszáv egy korábbi nyilatkozatára, melyben a gyermekvédelmis azt mondta, a romániai kisfiú jelenleg gyermekotthonban van, ám azt nem tudják garantálni, hogy nem fog megszökni onnan. A műsorvezető arra volt kíváncsi, hogy ez „hogy a büdös frászkunyhóba van”.

Radoszáv szerint egy gyermekotthonban nem lehet a gyermekek személyes szabadságát korlátozni, nem lehet bezárni őket; hiszen iskolába járnak, szabadidős programokban vesznek részt. Ahhoz, hogy a kimenőjét megvonják, meg kell szegnie a szabályt. Azóta azonban jobban figyelik, hogy a gyermek mikor milyen programokon vesz részt; ám arra nincs kapacitása egy gyermekotthonnak, hogy a csoportban lévő minden egyes gyerek mellé egy nevelőt adjanak. Erre nincsenek berendezkedve, és eddig nem is volt szükségük rá, hiszen ilyen ügyük nem túl gyakran van. Ez a romániai kisfiú többször is megszökött az otthonból, így nehéz volt megoldaniuk, hogy ott legyen a román hatóságok által megjelölt helyszínen és időpontban, de végül megoldották. Olyan gyermekvédelmi törvény jelenleg nem létezik, mely garantálni tudná, hogy ilyen eset soha többé ne fordulhasson elő.

Fiala arra kérte Radoszáv Miklóst, kommentálja a kormányülésen elhangzott azon megjegyzést, miszerint az illetékes szervek dolgozhattak volna hatékonyabban az ügy megoldásán. Radoszáv szerint az említett szervek megtették azokat a lépéseket, amelyeket meg tudtak tenni. A hallgatói telefonokból kiderült, hogy az emberekben még most is nagy az indulat az ügy miatt. Az egyik hallgató azt kérdezte Radoszávtól, megszavazna-e egy a büntethetőség korhatárát tíz évre lecsökkentő törvényt, aki nemmel válaszolt: „Mi lenne akkor egy kilencéves elkövetővel?”

Fiala ezek után Krecz Tiborral beszélgetett a Ferencváros ügyéről. Krecz szerint, ha feltétel volt, hogy bizonyos összegnél kevesebbet nem lehetett ajánlani a pályáért, akkor a pályázat felbontásának pillanatában meg lehet mondani, hogy a feltétel nem teljesült. Fiala arra volt kíváncsi, mi történt ezzel az összeggel: átírták a számot, esetleg nem vették észre, hogy kisebb, mint amekkorának lennie kellene? Krecz szerint nem írták át; és mivel tudták, hogy a pályázat nem megfelelő, nem lett volna azzal kecsegtetni a szurkolókat, hogy valaki végre megveszi a pályát. A Fradi-elnökök sok mindenben ludasak, például abban, hogy elfelejtették a sportkultúrát, de ezért most nem őket kell felelőssé tenni; ők sem tudták, hogy gond van az összeggel.

Krecz Tibor ezután a romániai kisfiú ügyéről kérdezte Fiala korábbi beszélgetőpartnerét, Radoszáv Miklóst. Krecz szerint Radoszávnak az ügy pedagógiai vonatkozásaival kell foglalkoznia, a hatóságnak pedig a hatóságival. Radoszáv ismét kihangsúlyozta, hogy az illetékes szervek mindent megtettek, amit tudtak. Krecz megemlítette, hogy a romániai kisfiú viselkedése nem egyszerűen a nehéz szociális helyzetéről árulkodott, hanem bizonyos devianciáról; és meg kellett volna oldani, hogy a gyermek mellé egy gyermekvédelmist rendeljenek, aki gondoskodik arról, hogy a kisfiú ne hagyja el az intézményt.

A műsor szerkesztett változatát hajnali fél egy és két óra között hallgathatják meg a Pont FM 88.1-en.
Forrás: Pont FM 88.1
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását