2024. április 20. - Tivadar

Szalóki Ági Karády-estjei

A magyar nép- és világzene egyik legismertebb hazai előadója, Szalóki Ági énekesnő a már ismert repertoárja után sokak számára újdonságnak számító Karády-esttel is jelentkezik. Ma este a Liberálisok Házában, szombaton a Ferenc téren lesznek hallhatók az i
2007. augusztus 24. péntek 19:34 - Bencsik Gyula
Pénteken este 8 órakor énekelem az Erzsébet téri SZDSZ-sátorban a Karády-műsort, amelyet Juhász Gáborral, Mohai Andrással, Kovács Zoltánnal és Bacsó Kristóffal adunk elő. Ezt az estet másnap 7 órától a Ferenc téren megismételjük, előtte pedig, délután 5 órától ugyanott gyerekkoncertet adok.

Mi szerepel a műsorban és miért választottad Karády Katalint?

Elsősorban nem a legismertebb Karády-dalok szerepelnek a programban, hanem azok, amelyeket már nyolc-kilenc évvel ezelőtt is énekeltem Vázsonyi Jánossal és Kardos Dániellel a Rác Kertben, ma már sajnos ez a hely sincs meg.

Szóval az akkori dalokat újítottam most fel Juhász Gáborral. Ezek kivétel nélkül táncos dalok, szvingek, tangók, keringők, biginek; ez volt az egyik vezérfonal, amin elindultam, hogy táncos zenét szeretnék. A másik szálat természetesen a gyönyörű szövegek adták. Egyik szebb, mint a másik, valamennyivel azonosulni tudok.

Hány éves korodban ismerted meg Karádyt?

Még gyerekként, de énekelni csak olyan 20-21 évesen kezdtem. Azóta csak még mélyebben elmélyültek bennem ezek a szövegek.

Karády rendkívül titokzatos nő volt. Ugyanakkor korabeli feljegyzésekből tudható, hogy egy jó értelemben véve kemény, karakán embernek tartották, aki politikai kérdésekben is határozottan foglalt állást.

Ő számít az első magyar dívának, akit a háború után meghurcoltak, mivel sehová sem tudtak tenni. Egyszerűen kiutasították a saját otthonából, cserébe pedig egy borzasztóan kicsi szobát kínáltak fel számára.

Úrinőként zsidó gyerekeket mentett, amiért a Jed Vasem Igaz Emberré nyilvánította. Aztán büszkesége meggátolta abban, hogy visszatérjen Magyarországra.

Egy olyan nő, aki ezeket a slágereket minden mesterkéltség nélkül énekelte, számomra példakép tud lenni.

Elsősorban dalainak előadásmódja és a szövegei fogtak meg engem, igaz, azok ennyire erősen nem jöhettek volna át a személyisége nélkül. A kettő elválaszthatatlan egymástól.

Te mit tudsz, mit akarsz átadni mindebből?

Arra vállalkoztam, hogy teljesen más karakterű emberként, egészen más hangi adottságokkal rendelkezve el merem énekelni ezeket a dalokat úgy, hogy sem arra nem törekszem, hogy a hangom, sem arra, hogy a stílusom hasonló legyen az övéhez, mégis az a szándékom, hogy ezzel a lélekkel, ezekkel a szövegekkel azonosulni tudjak. Az ereje nagyon fontos a számomra. Persze, remélem, nem lesz újra olyan világ, ahol Karádyhoz és Marlene Dietrich-hez hasonló „forradalmár”, katonákat buzdító énekesnőkre lesz szükség.

Nem minden művész vállalja, hogy politikai pártok rendezvényén szerepeljen, te ellenben ezt teszed ma este. Ez egyfajta világnézeti azonosulást is jelent?

Eddig én sem énekeltem semelyik párt rendezvényén, most mégis elmegyek a Liberálisok Házába, ami valóban tükröz egyfajta hovatartozást.

Elsősorban népdalénekesnek tartom magam, és azt gondolom, hogy akik a népdalt, a népzenét szeretik, azoknak a hiteles előadásmód kell, hogy a legfontosabb legyen.

A mostani fellépésemmel kicsit szeretnék kacsintani a másik oldal felé: lehet így is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását