2024. május 10. - Ármin, Pálma

Bemutatkozott az erőmű a helyieknek Gönyün

Közmeghallgatást tartottak csütörtök délelőtt a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyün a település határába tervezett földgáz üzemű erőművel kapcsolatban. A eseményen a helyi lakosokon és a beruházón kívül több szakhatóság és környezetvédő egyesület is részt vet
2007. augusztus 23. csütörtök 21:31 - Hírextra
A megjelentek tájékoztatást kaptak az eddig lefolytatott hatósági eljárásokról, valamit a tervezett erőműről. A nyugodt hangvételű fórumon a gönyüiek nem emeltek szót a tervek ellen, de kérdéseket fogalmaztak meg a beruházó felé, elsősorban a környezetvédelemmel és zajhatással kapcsolatban. A közmeghallgatáson felszólalt Lajtmann Csaba, a Reflex Környezetvédő Egyesület munkatársa is, aki elmondta, hogy több civil szervezet is tiltakozik a tervezett erőmű ellen.

A földgázüzemű, 2x400 Megawatt teljesítményű erőművet az E.ON Erőművek Kft. építi. Katona Zoltán, a társaság ügyvezetője a közmeghallgatáson elmondta, hogy Gönyün egy úgynevezett kombinált ciklusú erőművet szeretnének építeni. A helyszín meghatározásánál fontos szempont volt, hogy az Észak-Dunántúli régió csak a szükséges árammennyiség 30%-át termeli meg önállóan, a többit az ország távolabbi pontjairól kell ideszállítani, nagy veszteséggel. A 70 milliárd forintból épülő erőmű ezt a problémát is orvosolná részben. Az ügyben nemzetközi eljárás is folyik, az engedélyezésbe bevonták a szlovák környezetvédelmi minisztériumot is, mert Gyönyü a Duna mentén fekszik, a folyó túloldala pedig már szlovák terület.

Az erőmű megépítése ellen környezetvédők tiltakoznak. A 37 civil szervezet, köztük a Levegő Munkacsoport és a győri Reflex Környezetvédő Egyesület felszólította az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget, hogy tagadja meg a beruházáshoz szükséges környezetvédelmi engedély kiadását. A civilek szerint a fejlesztő cég, az E.ON Erőművek Kft által tartott tájékoztatók és a környezeti hatástanulmányok alapján a beruházás energiapolitikai és környezetvédelmi szempontból is megalapozatlan, mert a megtermelt hő 45 százaléka elveszne. A Levegő Munkacsoport közleménye szerint az erőműben az áram mellett keletkező hővel pazarló módon nem a házakat, hanem a Dunát fűtenék. A civilek szerint nehezen megbecsülhető, milyen hatása lenne a folyóból kivett, majd hét fokkal melegebben visszaeresztett víznek a védettség alatt álló állatokra és növényekre.

A tervezett erőmű helyén jelenleg régészeti feltárások zajlanak és, ha minden engedélyt sikerül beszerezni, akkor az építkezés 2008 őszén kezdődhet meg.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását