2024. március 28. - Gedeon, Johanna

CineFest: 359 film, változatlan költségvetés

Minden eddiginél több, összesen 359 filmet neveztek idén a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiváljára, a CineFestre. A szeptember 16-és 23-a között zajló miskolci filmes seregszemlére a legtöbb, 97 nevezés Magyarországról érkezett - tájékoztatták a szervező
2007. augusztus 22. szerda 15:23 - Hírextra
Az idei fesztivált fillérre pontosan ugyanannyi pénzből, 25 millióból, rendezik meg idén, mint tavaly - mondta el érdeklődésünkre a CineFest sajtóreferense. Józsa Bernadette hozzátette, a korábbi évekhez hasonlóan idén is ingyenes a rendezvény.

Az idei CineFestre 97 nevezés érkezett Magyarországról, az Egyesült Államokból 65, Németországból pedig 47 fiatal filmes küldte be munkáját. Érkeztek alkotások Azerbajdzsánból, a Fülöp-szigetekről és Bolíviából is.

A negyedik CineFesten sem volt műfaji megkötés. A fesztiválon nagyjátékfilmek, kísérleti és kisjátékfilmek, dokumentumfilmek és animációs alkotások egyaránt versenyeznek. A jelentkezőknek két kritériumnak kellet megfelelniük: csak olyan alkotásokkal lehetetett versenybe szállni, melyek 2005. január 1-je után készültek, és rendezőjük a film készítésekor nem töltötte be a 35. életévét.

Az 1,6 millió forintos összdíjazású fesztivál szervezői arra törekednek, hogy a nemzetközi zsűri is főként a fiatal filmes generációt képviselje. A hagyományokhoz tartozik, hogy az előző évi fesztivál fődíjasa felkérést kap a következő évi fesztivál zsűrijében való részvételre. A CineFest tavalyi fődíjasa, a norvég Guro Ekornholmen tagja az idei zsűrinek. A döntnökök között van egy fiatal olasz filmes, Massimo Amici, Pálfi György magyar filmrendező és Libor Anita, a magyar.film.hu filmkritikusa. A zsűri elnöke a Dániából érkező Jens Rykaer lesz. A fesztiválon idén is lesz diákzsűri és kritikusi zsűri is.

Az idén "Roma-kép - Romák a kamera mögött és előtt" címmel külön versenyprogramot is indítanak a szervezők. Ebben a kategóriában külön zsűri díjazza a filmeket.

Bővebb információ a fesztiválról a: www.cinefest.hu oldalon olvasható.




Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását