2025. augusztus 2. - Lehel

Szemirámisz fügőkertjének építtetője valódi személy

A bibliai események és helyszínek kutatói számára nagyon fontos felfedezést tett a British Museumban egy osztrák régész. Egy ékírásos agyagtáblát talált, amely Krisztus előtt 595-ből származik, és a babiloni király, Nabú-kudurri-uszur uralkodását bizonyít
2007. július 13. péntek 13:05 - Hírextra
A tábla szövegét most először sikerült megfejteni. A szöveg a kutatók szerint bizonyítja a babiloni király uralkodását, akit eddig leginkább az Ószövetségből, Jeremiás könyvéből ismerhettünk.

A táblán olvasható Nabú-kudurri-uszur neve, aki egész hadseregével Jeruzsálem ellen vonult.

Az ékírásos szövegben emellett szerepel az is, hogy az uralkodó hogyan költötte el a birodalom és Marduk templomának kincseit, például a függőkert építésére, amely a világ hét csodája közül az egyik.

A király a hatalmas birodalom erőforrásait elsősorban a főváros, a több százezres lélekszámú Babilon építésére használta fel.

Rendkívül ritka, hogy egy bibliai alakról nem bibliai források is rendelkezésre álljanak. A táblát egy osztrák professzor, Michael Jursa fedezte fel, aki csapatával kutatómunkát végzett a múzeumban.

A tudós 1991 óta munkálkodik a British Museumban, eddig csaknem 100 ezer táblát vizsgált meg.

Az ékírás egy nagyon régi írásmód, amelyet háromezer éves története során csaknem 15 nyelven használtak. A világon kevesen vannak, akik képesek kiolvasni.

A most talált lelet szerencsére olyan állapotban van, hogy az osztrák professzornak mindössze néhány percébe került, hogy megfejtse. A tábla egyébként 1920 óta van a múzeumban, eddig azonban senki nem foglalkozott vele behatóbban.

A lelet - amelynek pontosan meghatározható a kora - sokak szerint mind a vallásos emberek, mind a történészek számára sokat jelenthet.

II. Nabú-kudurri-uszur Krisztus előtt 605 és 562 között élt, az Újbabiloni Birodalom egyik legismertebb királya volt. Sikeres hadvezér volt, főleg Egyiptomban ért el eredményeket.

A babiloni leletekben kiváló katonaként és erőskezű országvezetőként jelenik meg. A zsidó-keresztény-iszlám hagyományban mint Jeruzsálem kegyetlen elpusztítója és a zsidók rabságba hurcolója ismert, azonban a Bibliában Dániel könyve hangsúlyozza érdeklődését a vallási kérdések iránt, közölte az InfoRádió.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását