2024. május 11. - Ferenc

Tiltakozás a romló életminőség ellen

A romló életminőség és a megszorító intézkedések negatív hatásai ellen tiltakozott a Liga szakszervezeti szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetségének mintegy 500 tagja kedden Budapesten, a képviselői irodaház melletti Olimpiai Parkban.
2007. május 1. kedd 13:07 - Hírextra
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke elmondta: a két szakszervezeti konföderáció azért időzítette a demonstrációt május 1-jére, mert szerintük a bérből és fizetésből élőknek nincs okuk az ünneplésre. A munkavállalókra ugyanis aránytalanul nagy terheket hárítanak a konvergenciaprogram megszorító intézkedései, még mindig nem elég hatékony a fellépés a feketemunka ellen, és a munkahelyeken nem tartják be a munkaügyi jogszabályokat - tette hozzá.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke követelte az uniós bérfelzárkóztatást, mint mondta, jelenleg a magyar átlagbérek az EU-s átlagnak mindössze 27 százalékát teszik ki.

A tiltakozók elfogadtak egy petíciót, amelyet átadnak a kormány és az Országgyűlés képviselőinek, ebben követelik, hogy foglalkozzanak a társadalom valódi problémáival, a munkavállalói kiszolgáltatottság megszüntetésével, a méltányos és arányos közteherviselés megteremtésével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Szifo
2007. május 1. 16:49
Legjobbnak: ha az ostobaság fájna, orditanál!
legjobb
2007. május 1. 13:37
A nyugdíjaskommandó még mindíg vevő a lejárt szavatosságú virslire, és a felvizezett sörre?? Szégyelje el magát mindenki aki az MSZP majálisára ebben az évben kiment!!!!! Nem kell hazaárulókat támogatni, ugyanis az bűncselekmény!!!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását