2024. április 20. - Tivadar

Parlamenti egyet értés kell a szlovák ügyben

Az MSZP-frakció szerint fontos, hogy a magyarországi politikai erők között egyetértés legyen Szlovákia ügyében, ezért nem elegáns, ha a Fidesz "zsűrizi és leértékeli" a két ország között miniszterelnöki szinten született megállapodásokat - mondta Kozma Jó
2008. november 16. vasárnap 18:47 - Hírextra
A politikus közölte azt is, mindenkinek érdeke, hogy megszülessen az a közös politikai nyilatkozat, amelyet a Fidesz szorgalmaz. Úgy vélte, a magyar-szlovák kapcsolatoknak is használhat, ha a magyar parlament világosság teszi álláspontját.

Kozma József megjegyezte: az említett nyilatkozatnak már figyelembe kell vennie a révkomáromi találkozó fejleményeit, és azt is, amit a kormány ezután tenni fog.

Elmondta azt is, hogy a "zsűrizéssel" Németh Zsoltnak, a Fidesz külügyi kabinetje vezetőjének szombati reagálására utalt, akinek - mint hozzátte - Gyurcsány Ferenc egyébként felajánlotta, hogy vegyen részt a tárgyalásokon.

Gyurcsány Ferencet a magyarok és a szlovákiai magyarok érdekei vezették a tárgyalások során, éppen ezért világos kell legyen, hogy a közös nyilatkozatba csak azok a pontok kerülhettek be, amelyekben megegyezett a szlovák és a magyar fél - hangsúlyozta a szocialista politikus, hozzátéve, egy esetleges jövőbeni megállapodás már szólhat a dunaszerdahelyi események tisztázásáról és rendezheti a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ügyét is.

A Fidesz szombaton és vasárnap is azt hangoztatta, sajnálatosnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök képtelen volt elérni a szlovák kormányfővel folytatott tárgyalásán, hogy Magyarország számára rendkívül fontos kérdések, így a Dunaszerdahelyen történtek és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát elítélő szlovák parlamenti határozat bekerüljön a találkozón elfogadott közös nyilatkozatba.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője vasárnapi közleményében is jelezte: pártja ismét kezdeményezni fogja, hogy a magyar parlament fogadjon el politikai nyilatkozatot ezekről a Magyarországnak fontos kérdésekről. (Egy ilyen nyilatkozat gondolata már korábban felvetődött a házbizottság ülésén, de a döntést elhalasztották, éppen a magyar-szlovák kormányfői találkozó miatt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását