2025. december 29. - Tamás, Tamara

Simonyi államfői fogadtatásban részesül

Charles Simonyi amerikai-magyar űrturista ma Magyarországra látogat. Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatalában fogadja a mérnököt. Charles Simonyi délelőtt sajtótájékoztatót tart a Magyar Vöröskereszt budapesti székhá
2007. április 30. hétfő 12:23 - Hírextra
Az eseményen azok a gyerekek is jelen lesznek, akik részt vettek a humanitárius szervezet által januárban meghirdetett rajzpályázaton. Délután élménybeszámolót tart a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, ahol magyar tudósokkal, rádióamatőrökkel és diákokkal találkozik.

A rendezvényen beszédet mond Kovács Kálmán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára, a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke, Horváth László, a technikum igazgatója, Horváth András, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke, valamint Bocsárdi László és Both Előd, a Természet Világa szerkesztőbizottságának tagja.

Charles Simonyi április 7-én indult útnak. A Szojuz TMA-9 űrhajó visszatérő egysége április 21-én szállt le, az űrturista két hivatásos űrhajós, az orosz Mihail Tyurin és az amerikai Michael Lopez-Alegria társaságában tért vissza a Nemzetközi Űrállomásról. A kabin a kazahsztáni sztyeppén, Dzsezkazgantól mintegy 135 kilométernyire északra ért Földet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását