2025. december 29. - Tamás, Tamara

Közös koncertre készül a BlackBird Paullal és Ringóval

Magyar résztvevője is lesz annak a Beatles-fesztiválnak, amit a legendás zenekar szülővárosában, Liverpoolban rendeznek meg augusztus 22-től 28-ig.
2007. április 29. vasárnap 09:39 - Hírextra
A budapesti BlackBirds együttes is meghívást kapott erre az eseményre, amelyre - a pletykák szerint - nemcsak ellátogat a még élő két Beatles-tag, de lehet, hogy közös koncertet is adnak. A BlackBirds négy 25-27 éves magyar fiatal, de máris kiváló zenészből áll. Tudásukra jellemző, hogy Szörényi Levente szerint -ez a név azért garancia a szakmai megalapozottságra - a Beatles-dalokat a hatvanas évek óta a BlackBirds szólaltatja meg a leghívebben, a legmagasabb szinten.

Maga a zenekar már három éves, de Békei István, Derecskei Zsolt, Dobos László és Hoffmann György "négyesfogata" ebben az összeállításban alig egy éve játszik együtt. Rajongótáboruk folyamatosan növekszik - és nemcsak az idősebbek, de a tinédzserek körében is.

A meghívás azért is szenzációs, mert magyar együttest még nem hívtak erre a Beatles-hétre. Az évente megrendezett fesztiválra a világ minden sarkából érkeznek Beatles-emlékzenekarok, Finnországtól Argentináig - és természetesen fellép több brit "hasonmás-zenekar" is.

Mint azt a dobos, Hoffmann György a Független Hírügynökségnek elmondta, mind a négyen olyan zeneszerető családban nőttek fel, ahol a "minőségi zene" volt a meghatározó, tehát a Beatles természetesen az első helyen szerepelt. Persze a külföldi együttesek között, hiszen a hazaiaknál meg ugyanezt a szerepet töltötte be az Illés és a Fonográf.

Egyébként a fiúk csak átöltöznek és máris ők az FG-4 együttes, amely Illés- és Fonográf-dalokat játszik, ugyanolyan magas színvonalon, mint BlackBirds-ként Beatlest. Erre jellemző Szörényi Szabolcs megjegyzése, aki szerint mostanában a Fehétvári úti Illés Klubban végre megvalósult régi álma: a közönség között ülve hallgathatja és nézheti "saját
magukat", vagyis a "megelevenedett Illést és Fonográfot".

Az FG-4-et egyébként legközelebb május elsején délután, a városligeti Központi Színpadon
hallgathatják meg az érdeklődők, ugyanőket pedig BlackBirds-ként, ugyancsak május elsején este 19 óra után Mátyásföldön, az Erzsébetligeti Színház előtti szabadtéri színpadon.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását