Nem hagynak pihenni
Csaknem 2500 cég sértette meg tavaly a munka-, illetve a pihenőidőre vonatkozó szabályokat, idén pedig már az első három hónapban majdnem 400 vállalkozás szabálytalankodott. Ezzel tavaly 25 ezer, idén pedig majdnem 5 ezer dolgozó pihenéshez való joga sérü
2007. április 27. péntek 11:55 - Hírextra
Kivételt képeznek az ellenőrzés alól azok, akik megszakítás nélküli munkarendben dolgoznak, illetve azok a cégek, ahol a munkaszübeti napokon is biztosítani kell a szolgáltatásokat. Az egészségügy, a közlekedés, vagy a távközlés területén például sokan állnak majd munkába a hétvégén, de a nukleáris-, vagy a vízenergia termelésben is hasonló a helyzet. A jogszabályok értelmében az élet, a vagyon és az egészség védelmét ellátók megszakítás nélkül üzemelnek, de a benzinkutaknál, a szállodákban, a vendéglátóhelyeken, sőt a kulturális intézményekben is dolgozni kell - írja a lap.
Ha olyan idényjellegű munkát végez valaki, hogy a munkaszervezés nem oldható meg a munkaszüneti nap kiadásával, a munkafelügyelők nem büntethetnek. (Ilyen például az áruszállítás) Az extra feladatvégzésért egyébként a rendes munkabéren felül 50 százalékos bérpótlék illeti meg a dolgozót.
Forrás: Független Hírügynökség