2024. április 19. - Emma

A nagyhatalmak hajlandóak meghallgatni Iránt

Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és az Európai Unió hajlik arra, hogy eddigi álláspontjától eltérve meghallgassa azt az iráni javaslatot, amelynek értelmében Teherán fenntarthatná urándúsító programjának egy részét - közölték kormányzati tisztségvis
2007. április 25. szerda 10:38 - Hírextra
Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Ali Laridzsáni iraki főtárgyaló ankarai tárgyalásainak előestéjén diplomaták, illetve az érintett országok kormányzati tisztségviselői elmondták, hogy a megbeszélések fordulatot hozhatnak, miután a felek először próbálják feloldani az ügyben kialakult patthelyzetet, kísérletet téve a dúsítás eddigitől eltérő meghatározására.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa eddig két, büntetőintézkedéseket tartalmazó határozatot hozott Teherán ellen - másodszor idén márciusban -, amiért az iráni vezetés nem hajlandó felszámolni az urándúsítással kapcsolatos összes tevékenységét, amelyek révén a nyugati hatalmak szerint atomfegyvert igyekszik előállítani. Bár a szankciók csak részlegesek és viszonylag enyhék, a BT várhatóan súlyosabb szankciókat is kész meghozni, ha az iszlám köztársaság elutasít minden kompromisszumot.

Az Egyesült Államok és szövetségesei szerint Teherán gyanús nukleáris tevékenysége, beleértve egy közel két évtizede titkolt programot, Iránt különleges esetté teszi. Teherán ezzel szemben tagadja, hogy atomfegyver előállítására törekedne, és az ENSZ szankcióit nevezi törvénytelennek, azt állítva, hogy mint minden más országnak, amely csatlakozott az atomsorompó egyezményhez, neki is joga van ahhoz, hogy nukleáris energia előállítását szolgáló dúsítást folytasson.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását