Persányi Miklós már tárgyal Demszky Gábor főpolgármesterrel arról, hogy visszatérjen az állatkert vezetői posztjára - mondta el a szaktárca szóvivője. Hozzátette: a főváros tervei közt az is szerepel, hogy az állatkertet és a vidámparkot összevonnák, utób
2007. április 25. szerda 08:40 - Hírextra
Persányi Miklós 1994-től vezeti az Fővárosi Állatkertet, majd 2003-ban a Medgyessy-kormány környezetvédelmi és vízügyi minisztere lett. Jogviszonya azóta sem szűnt meg, fizetés nélküli szabadságon van ugyanis. Kóka János, az SZDSZ elnöke éppen egy hete jelentette be, hogy a posztot a jövőben Fodor Gábor tölti majd be. Persányi később úgy nyilatkozott, hogy "amikor az ember miniszter lesz, az első perctől kezdve tudatosan gondolkodik azon, hogy egyszer abba fogja hagyni."