Emberjogi aktivista perelte be a Yahoo-t
Egy 10 évre börtönbe zárt kínai emberjogi harcos felesége beperelte a Yahoo amerikai internetes céget. A csütörtökön San Franciscóban megindított eljárásban a nő azt állítja, férjét azon adatok alapján azonosították be, majd fogták el, amelyeket az amerik
2007. április 20. péntek 12:21 - Hírextra
Wang Hsziaoning e-mailekben hirdette a szabadság- és emberi jogokat, többpártrendszert és demokráciát követelve. A Yahoo kínai leányvállalata átadta a férfi adatait a kínai hatóságoknak, így Wangot elfogták és bíróság elé állították. 2003 őszén az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés miatt 10 év börtönre ítélték. A most indult perben a férfi felesége azt követeli, hogy a Yahoo ne szolgáltasson ki több bizalmas adatot a kínai hatóságoknak, illetve gyakoroljon nyomást a pekingi kormányra, hogy engedjék szabadon Wangot. A nő ezen kívül, egy később meghatározandó nagyságú kártérítést is szeretne kapni.
A Yahoo közleményében elítélte a kínai gyakorlatot, amely börtönbe zárja a másképp gondolkodókat, a konkrét ügyről azonban a részletek tanulmányozásáig nem hajlandó állást foglalni.
A Yahoo-n kívül a másik nagy internetes keresőcég, a Google is gyanúba keveredett már Kínában: állítólag cenzúrázta a keresési eredményeket, hogy üzlethez jusson az országban.
Forrás: Független Hírügynökség