2025. december 28. - Kamilla

Auschwitz Album kiállítás Egerben

Az Auschwitz Album című fotókiállítás a fővárosból tíz napra Egerbe költözik. A Régi Zsinagóga épületében szerdától látható egyedülálló tárlat a Holokauszt Emlékhéthez kapcsolódik, amely a múlt héten kezdődött.
2007. április 18. szerda 12:52 - Hírextra
Az Auschwitz Album című kiállítás április 18-án, szerdán nyílik meg Egerben, a Régi Zsinagóga épületében. A fotótárlat a budapesti Holokauszt Emlékközpont 2004-es nyitásától másfél évig volt látható a Páva utcában. A központ régi terve valósult meg azzal, hogy a fényképek ezentúl vándokiállításként járják az országot, és ennek a sorozatnak az első állomása Eger - mondta a Független Hírügynökségnek Kardos Zoltán, a Holokauszt Emlékközpont kommunikációs vezetője.

Az Auschwitz Album képeit a láger SS-azonosítási szolgálatának vezetője és asszisztense készítette 1944-ben. A két katona egy javarészt Kárpátaljáról érkező magyar fogolyszállítmány érkezését és szétválogatását, majd a sínek mellett a barakkokba tartók sorát örökítette meg. A fotókon később dokumentálták az utat a gázkamrák felé is. A 235 fényképet gondosan beragasztották egy albumba, amelyet hónapokkal később, 1945 áprilisában véletlenül talált meg Jákob Lili, az A-10862-es fogoly, aki megélte az amerikai felszabadítást. A 19 éves, tífuszos lány egy elhagyott SS-barakkban meleg ruha után kutatott, amikor egy csíkos pizsama alatt megtalálta az Auschwitz Albumot. A képeken döbbenten ismerte fel a testvéreit, a nagynénjét és unokatestvéreit, de akkor még nem tudta, hogy ő az egyetlen túlélő.

Az Auschwitz Album című kiállítást a közönség ingyenesen látogathatja április 29-ig, naponta 10-18 óra között az egri Régi Zsinagógában. A kiállításhoz konferencia, beszélgetések és egyéb programok is kapcsolódnak, amelyeknek az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola ad otthont.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását